Egyetemi tanárok, óraadók előfordult, hogy összebarátkoztatok egy hallgatóval?
Figyelt kérdés
Olyan értelemben, hogy az egyetemi keretken túl is tartjátok a kapcsolatot, találkoztok néha és hasonlók?2019. dec. 9. 02:38
1/7 anonim válasza:
Ismerek olyan egyetemi tanárt, aki összeházasodott az egyik hallgatójával. Ezek alapján a barátkozás sem kizárt. ;)
2/7 anonim válasza:
Én a hallgató szerepében vagyok, előfordult. Diploma után is megmaradt a jó kapcsolat. Persze tegyük hozzá, én olyannal vagyis hasonlóval foglalkozom, amivel az egyetemi tanár is.
3/7 anonim válasza:
Igen, olyanná váltunk egymásnak, mint a rokonok, a tanár úr meghívott a családjához rendszeresen, olyan lett nekünk, pár ragaszkodó diáknak, mint egy igazi nagypapa.
4/7 Metionin válasza:
Igen, vannak akikkel rendszeresen járunk programokra pedig már nem tanítom őket. De tény hogy nincs is köztünk nagy korkülönbség, sőt volt olyan diákom aki idősebb mint én.
5/7 nemaRendőrség válasza:
Persze. Mindkét szerepben voltam vagyok.
Régi konzulensemmel még mindig tartom a kapcsolatot, nagyon jól összebarátkoztunk.
Hallgatókkal néha elmegyek inni egyet stb. Nincs még szorosabb barátság annyira egyikkel sem, de jóban vagyok párral
6/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :)
Nagyon jó volt olvasni ezeket a válaszokat.
Metionin: Általában szakmai jellegű programokra jártok vagy vegyesen mindenfélére?
2019. dec. 15. 00:44
7/7 Metionin válasza:
Mindenfélére, van szakmai is, viszem őket rendezvényekre, kiállításokra, filmekre ami a tananyaghoz kapcsolódik, de van aki jár velem állatmenhelyre (egyszer elvittem őket csapatépíteni oda és van aki azóta is jár) vagy csak simán valahova beülünk este enni-inni-beszélgetni de pl. vizsgaidőszakban jógázni is szoktak velem mert fáj mindenük a sok üléstől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!