Az ember tud úgy dolgozni, hogy semmi elismerést nem kap a munkájáért, a környezete meg annál inkább tarol?

Tud, persze. Csak nem biztos, hogy érdemes.

Ha olyan típus vagy, akinek fontos a folyamatos külső visszajelzés, akkor egy idő után bele fogsz ebbe unni vagy meg kell tanulni ezen túllépni.

Dolgozni tud, de nem lesz benne köszönet.

Elismerésre szükség van. Célra , munka értelmére szükség van. Purpose, ahogy az angol mondja.

Ha ez nincs meg, nincs motiváció. Ha nincs miért dolgozni, lélek ölő módon lehet értelmetlen dolgokat csinálni.

3 főbb motiváció van a modern felfogásban

Autonomy / Mastery / Purpose [link]

Ha nincs purpose, akkor a mastery segíthet pótolni. Legyen az a cél, hogy fejlődést érsz el. Így újra lesz miért dolgoni.

Ha a saját privát céljaidnak megfelel a munkád (tehát pl elégedett vagy a fizetéseddel, és tudsz vele haladni az életben) még ha szóbeli elismerést nem is kapsz, akkor persze.

Csak céltudatosnak kell lenni, és nem a többiekkel foglalkozni, meg más véleményével, hanem a munkádra koncentrálni, és a céljaidra, amit el akarsz érni a munkáddal, illetve az érte kapott fizetéssel.

Engem mocskosul hátra vetett az utóbbi féléves értékelésem. Iszonyatosan bele raktam minden a melóba és azt kaptam, hogy nem elég, kevés, inkompetens, nem lehet vele együtt dolgozni. Közben 140 hibát javítottam, amiből 70+ kritikus volt. Órákat sportoltam napi szinten a megosztott eszközeimmel a csapattagoknak. Mindenkinek segítettem előrébb jutni és elvártam, hogy ennek legyen elismerése. De nincs.

Azóta vissza vettem a tempóból. Csak azt A feladatot hajtom végre, ami látványosan nagy hatással van a cégre és van is kedvem csinálni. Figyelek, hogy produktív munkát max 5 órában tegyek az asztalra, de inkább csak 4et. Ebből még könny emelni, de azóta úgy megyek haza, hogy van energiám másra is. Leginkább tanulok és fejlesztem magam. A fizetés nem elég, de impostor szindróma mellett nehéz kitörni ebből. Ha van valami izgalmas feladat, a jó részében aktív vagyok. Tervezés, folyamat ábrák, hiba kezelés, tökéletesítés. Aztán a hulladék részét delegálom másnak. Így az érdem az enyém, el tudom adni. Plusz hozzá tudom rakni, hogy a másikat fejlesztettem és az is az én érdemem. Így kevesebb munka, több jutalom jön.

Dolgozzon sokat, akinek két anyja van. Én okosan dolgozom azóta és kényelmesen. Igaz, lelassult a cég emiatt. De nem az én cégem. Engem nem becsül meg, nincs értelme törni magamat.

Úgy kell a munkához hozzáállni, hogy más is odaférjen.

Megnézem a csapatban ki-miben jó. És mocsok mód kihasználom. Persze én jutalmazok. Kedves szóval, másnak is említem, hogy nem csak az én kreditem. Javítok az algoritmusokon úgy, hogy elmagyarázom a másiknak, miért jobb úgy és végül ő írja át. Stb. Ezek nekik is motiválóak, én meg jobban tudok arra koncentrálni, hogy érezzem jól magam. Oktató anyagokat bújok és fejlesztem magam mind soft, mind field tudással.

Azóta elég napi 6 óra alvás és plsz, ha ég a ház a munkában. Nem az én házam. Nem fogom megégetni magam még egyszer. Kiégtem. Ellenben mást beküldök a kiforrott eszközeimmel és oltoson tüzet ő. A végén még is köszöni, hogy segítettem.

Nálam egyönromboló, depressziós állapot lépett fel a mostani félévi értékelés után. Nagyon nehéz kijönni belőle. De saját magamért vagyok első sorban felelős, nem a cégért.

Én nem tudnék.

De ilyenkor mindig kell egy kis önvizsgálatot tartani.

Biztosan olyan jó vagy a munkában, ha mindenki mást elismernek téged meg?