Miért lényeges dolog megbámulni, hogy a másik mit eszik a munkaszünetben?

nálunk is ez van, ha valaki nem zsíros kenyeret hoz pirosarannyal, akkor az már huu mennyit keres, jó világ, jut neki szalámira, meg szalonnára, stb. de azt nem nézik, hogy vki zsíroskenyér mellé elszív fél doboz cigit 8 óra alatt.

ha veszek valamit büfébe, akkor meg kb mindeki nyálcsorgatva lesi, mintha nem tudnának megvenni egy 250 Ft-os melegszenyót, vagy 400 Ft-os hamburgert egy héten egyszer.

Én irodában dolgozom, de akkor is zavar. Beszélhetünk kajákról, de ne vizsgálgassák, mit eszem. Olyankor az az érzés fog el, mint mikor egy lejmolós kutya odajön, és kinézi a falatot a számból.

Engem az is zavar, ha valaki vesz a kajámból. Csinálok neki bármit, de ha már kiszedtem valamit magamnak tányérra, azt mind tervezem megenni.

Vagy pont nemrég volt kávézóban, hogy fizettük a köröket, senki nem maradt ki, és meghozzák a kávékat, ilyet szól egyik barátnőm: "ugye tudod, hogy abba beleiszok?"

És akkor ugye mindegyik beleiszik, pedig én azért rendeltem azt, mert azt mind meg akartam inni. Itt is inkább fizettem volna plusz kört, hogy mindenkinek legyen egy tele pohár, ne nekem egy kis maradék.

"Én irodában dolgozom, de akkor is zavar. Beszélhetünk kajákról, de ne vizsgálgassák, mit eszem. Olyankor az az érzés fog el, mint mikor egy lejmolós kutya odajön, és kinézi a falatot a számból."

Ugyanez van nálam is, gondolkoztam, hogyan fogalmazzam meg, de ez a legtalálóbb rá, ahogy előző írta.

Amúgy én is szeretek főzésről dumcsizni, főzni imádok (mondhatni egyik hobbim), családtagok szeretnek nálam enni. De az, hogy vizslatni, kaja közben átbeszélni, az bennem is olyan visszatetszést kelt valahogy.

(Aztán lehet, hogy csak olyanokkal van ez a visszatetszés bennem, akik amúgy nem a barátaim, nem a családtagjaim. Ha belegondolok, ők csak munkatársak. Főleg ha alapból sem bírom nagyon, vagy tök közömbös a kapcsolatunk, akkor mit érdekli, hogy milyen a kajám, hogyan készítettem, stb. )