1 éve nem találok munkát, mit csináljak?





Ez egészen pontosan egy szakma: rendezvényszervező, a másik kettő kamu szak. Keress valami gyakornoki munkát rendezvényszervező cégeknél.
Valamint amíg nincs munkád, gőzerővel angolozz, szerezz felsőfokot, mindenképp kelleni fog.





Nekem 2016-ban szűnt meg egy hely.
Utána 1 évig kerestem állást, 2017-ben elmentem egy állásinterjúra és felvett a fickó.
Fizetés nettó 200.000 szal örülök is neki, gondolhatod 1 évig nulla forint volt a jövedelmem.7
És itt legalább meg is kapom a pénzem.
Amúgy voltak cégek ahova vagy 10 levelet küldtem és semmi válasz, de nem is érdekelnek azok az emberek, azt se tudom mi van velük, meg a régebbi munkahelyekkel se.
Most mikor felvettek decemberben olyan céges vacsi volt hogy annyira teleettem magam majdnem rosszul voltam, ennyit a régebbi arcokról.





Hali!
"Hasonló" cipőben járok mint te, vagyis jártam. Annyi különbséggel, hogy én egyetem előtt akartam pénz szerezni -nem sikerült. Egy ügyintéző többszöri látogatásom után nem végzte a munkályát és elvesztettem az állásom, mivel felmondás volt a feltétel. 1 évet voltam otthon én is 0 jövedelemmel, érettségivel. Igaz, ebben volt levelezős egyetem is, de azt otthagytam, mivel rájöttem, hogy nem tetszik. Szóval munkanélküliség szempontjából voltam úgy mint te.
Én teljesen kikészültem, máig tartó hatásai vannak. De nem adtam fel és jelenleg dolgozom, igaz vicc fizetésért, de legalább nem otthon ülök.
Én azt tanácsolom neked, hogy próbáld meg azt megkeresni ami téged érdekel, és amire igény is van. Ez a 3 szakma ami nagyon hasonló, édeskevés és szerintem kereslet sincs rá, valamint a világ úgy kezd változni, hogy folyamatos tanulás-képzés-papír kell, nem lehet már csak úgy hátradőlni diplomával, vagy ha igen, akkor az egy jó diploma kell legyen.
Ne add fel és ne ess magad alá, 25 vagy, szerintem kissé megkésett, de nézz körül.










Szakmán kívül is keresel?
Általános irodai admin. munkám van, gondolhatod, hogy lélekölő, de egész emberi, a túlóra fizetett, a társaság baromi jó.
3 hét alatt helyezkedtem el.
Passzív középfokú angol és amikor elhelyezkedtem, akkor még 1 db piacképtelen diploma.
Azóta 2, a diplomával összefüggő OKJ-t szereztem. Jó lenne ezekkel elhelyezkedni, ezért aktív vagyok Profession-ön.
Átlagosan hetente vagy fehívnak fejvadászok, vagy e-mail jön tőlük, admin munkákat ajánlanak illetve átképzéses gazdaságit.
Szóval szerintem nem lehetetlen! ;)
Veled egyidős vagyok amúgy és lány.










Motanság újra jön divatba a szakmák, amik mindig kellenek pl: heggesztő, bádogos, tetőfedő
De ha mindenáron irodába akarsz pukkadni akkor menj valami mérnőknek.










Szakmán belül vagy kívül?
Én fél éve vagyok munkanélküli, de 4 szakmámmal sem vettek fel segédmunkásnak, gépkezelőnek, de még a tesco-ba sem, meg sofőrnek sem, viszont most kinéz egy jó lehetőség remélem összejön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!