Ha valaki nem tölti le a felmondási időt a vezetőség beleegyezése nélkül, azt a törvény szerint megbírságolhatják, kártérítésre kötelezhetik. De mennyire esik ez meg a gyakorlatban?

A tapasztalat az, hogy ilyen extrémen ritkán esik meg, én a közvetlen és közvetett környezetemben még egy hasonlóról sem hallottam. Sőt, még a rendes felmondás is ritka, általában mindenki a közös megegyezésre törekszik.

De hogy a kérdésben felvetett intézkedéshez milyen gyakran folyamodnak? Ez teljes mértékben főnökfüggő. Ha egy laza ember, vagy épp örül, hogy megszabadul a munkavállalótól, akkor nyilván nem fog kötözködni. De ha egy szabálykövető egyén az illető, vagy éppenséggel nem kedvel, akkor simán megeshet.

Ha szándékosan kárt okozol, mindegy milyet, akkor te fogsz a farok rosszabbik végén állni. Magadból kiindulni fölösleges, mindenki más, nem vagy etalon, sem pedig nyilván vezető, hogy most releváns legyen, te mit csinálnál.

Ha nem mész be dolgozni és nem jelzed, nem szabadságon vagy vagy táppénzen, akkor megkárosítod a céget, mert ők elestek az aznapi munkádtól. Ugyanez igaz arra, ha szándékosan hanyagul végzed a munkád.

A munkahelyen való felmondás mindig a legrosszabbat is képes kihozni az emberből. Pl. volt kollégámat világ életében egy is kis csöndes, nyomi pasasnak véltem, végezte a munkáját, néha pampogott, hogy hülye a felettese, de semmi vizet nem zavart igazából. Felmondott, problémája volt a közös megegyezéses nyilatkozatban foglaltakkal és már azzal indított, hogy ő emiatt akár perelheti is a céget. Holott nagyjából minden a feneke alá volt tolva, nem "bántotta" soha senki úgymond. Mi csak néztünk, hogy valójában mennyire egy féreg ember, mire jó ez.

A táppénzes trükköt sokat bejátsszák, ugyanúgy kaphatsz egy vizsgálatot, hogy igazold, miért vagy keresőképtelen. Az orvost meg előszedik táppénz csalás miatt.

Nem tudom, hogy mennyire precedens, ez szerintem ilyen nagyon végső lépés.

Alapvetően a legokosabb, ha nem emberkedsz fölöslegesen, természetesen védd meg magad, amennyire szükséges. A munkáltatóval pedig meg kell egyezni, hogy ez és ez van, letárgyalni nyugodt hangnemben. Mindemellett szerintem a legésszerűbb úgy készülni mind interjúra, mind felmondani, hogy letöltöd a kötelező felmondási időt (ami nem feltétlen 30 nap, hosszabb munkaviszony esetén már több is lehet).

Arra azért vigyázz, hogy ha így válsz el egy munkáltatótól, akkor az nem fog rólad jó referenciát adni a jövőben. Persze ha amúgy is utáljátok egymást, akkor már teljesen mindegy.

Pereskedni nem éri meg, bár ha van idejük és erőforrásuk, akkor valóban megszivathatnak ezzel.

Azért ez egy kétélű dolog...nyilván a törvény védi a munkavállalót a jogtalanságoktól, de a munkáltatónak is jár valami.

Ez esetben a felmondási idő. Gondolj bele, hogy mi van, ha olyan pozícióban dolgozol amit nem tudnak 1 hét alatt pótolni? (főleg ha hirtelen minden előrejelzés nélkül mész el)

Én is mondtam fel munkahelyen mert találtam jobbat és sajnos nem tudtuk közös megegyezéssel elválni (nem akartak engedni), így ki is vasalták belőlem a felmondási időt. Nem tetszett, és nekik sem a hátralévő idő de pl. a patika ahol dolgoztam csak akkor lehetett nyitva ha volt 2 gyógyszerésze. Nyilván ahogy én kiestem azonnal keresni kellett másikat, és vidékre ez nem volt könnyű. (mondjuk ők is balf.szok voltak h sosem gondoskodtak arról, hogy legyen egy "vészember") ha bárkivel történik valami) Gyakorlatilag a felmondási időm utolsó 3 napján találtak valakit, addig meg volt feszkó rendesen, hogy be kell e zárniuk van sem...

Nem mondom, hogy jó volt a hangulat, de le kellett nyelnem ezt a békát. Lehetett volna hőzöngeni, meg kárt okozni, de az ilyen csúnyán vissza tud nyalni szerintem.

Az új helyen már állásinterjúkor meg volt beszélve, hogy ha engem akarnak akkor úgy számoljanak, hogy lehet lesz felmondási időm. Én is ők is bíztak benne, hogy lesz közös megegyezés, de úgy is fogadtak, hogy "várni" kellett rám.