Mit gondoltok egy ilyen cégről, mennyire komoly lehetőség?
A páromat 1-2 hónapja felkereste egy munkaközvetítő külföldről, hogy lenne egy állásajánlata. A párom dolgozott már külföldön, jó szakmája van (programozó), így nem lepett meg a megkeresés. Behívta a közvetítő egy interjúra, utazott 80 km-t érte, ott megfelelt, így továbbította az adatait a cégnek. 1-2 hét múlva megbeszéltek egy interjút a cégnél, arra is beutazott, ott kiderült, hogy nem teljesen egyeznek az igények, de azért a cég hajlott az alkalmazására (arról volt szó, hogy a párom alvállalkozóként/szabadúszóként akar bedolgozni nekik, ők meg teljes munkaidőst kerestek inkább, de belementek ebbe a formába is). Megbeszélték, hogy lesz próbamunka, majd keresik.
Eltelt 2 hét az interjú után, egy levelet kapott össz-vissz, hogy majd jelentkeznek, most nincs próbaprojekt. Már itt furcsa volt a dolog, hisz egy próbaprojektet összedobni kb. fél óra, amivel a tudását tesztelik. Erre sem voltak képesek 2 hét alatt. Majd 2 hét után jelentkeztek, hogy meg akarják beszélni a próbamunka részleteit, de felét megcsinálhatja otthonról, viszont egy fél napra be is kell mennie az irodájukba, 80 km-re. A párom belement. Az otthoni nagy mennyiségű próbamunkát neki fél-egy napon belül meg kellett csinálnia, úgy, hogy tudják, hogy főállásban dolgozik máshol. Szabadságot kellett kikérnie a tarthatatlan határidő miatt. Kb. vért izzadva megcsinálta az irreálisan nehéz munkát, amiben biztosak vagyunk, hogy továbbadták egy ügyfelüknek, szóval nem próbamunka volt, hanem ingyen munka. Aztán most keddre volt megbeszélve az irodai munka is, viszont furcsa volt, hogy az otthoni projektről semmi visszajelzést nem kapott 2-3 napja, visszaírni sem voltak képesek, hogy megfelelt-e. Ő írt rá a cégre hétfő este, hogy megnézték-e a próbaprojektjét, mik az eredmények. Erre csak szájhúzogatást kapott vissza, hogy megnézték, de nem igazán volt pontos (nem épített be elemeket egy programba, amiket a designer oda sem adott neki, ráadásul még a párom volt a hibás, mert miért nem kérte el őket! ő azt sem tudta, hogy kellenek bele...), és elnézését kérték, de most nem tudnak neki irodai munkát adni, nem kell kedden sem bemennie (még jó, hogy arra is szabadságot kért), majd még keresik. Kb 3x leírták az emailben, hogy még továbbra is érdekeltek az ügyben és mindenképp keresni fogják. A párom még visszaírt neki, hogy igény szerint kijavítja a hiányos próbaprojektet, de erre már nem kapott választ 2 napja.
Én erre már kibuktam, szerintem a cég csak szórakozik, ingyen munkát akar végeztetni vele. Ha van 10 jelentkező, kb. 10 napnyi munkát elvégeztethetnek ingyen.
Érdemes egyáltalán ilyen cégnek 80 km-eket futkozni? Én úgy vettem észre, hogy aki dolgozót akar magának, az felvesz egy interjú után, mindenféle 8-10 órás próbamunkák nélkül is. Mit gondoltok erről, miért szórakozik az ilyen cég? Van másik jelentkezőjük is, azért húzhatják a időt?
Elég kockák vagytok az élethez, hogy még csak most dereng nálad a helyzet:DDD Bocsi, de tény.
Egy munkát bármely szerződés nélkül elkezdeni butaság...még a gyári melósok is kapnak egy eseti megbízásos szerződést fizetéssel a végén és nem levelezgetnek, mint az ovisok még "kocka világban" sem.
Madarak vagytok, palifélék...palimadarak.
Varrodába is előszerettettel alkalmazzák ezt a " trükköt ".
Varratják x ideig, és azt mondják nem felelt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!