Melyek azok a munkaterületek, munkahelyek ahol elfogadható a színes haj? Olyanokra gondolok mint pl a rózsaszín vagy a kék.
Olyan területek elsősorban, ahol nem kell jó benyomást tenned az ügyfelekre (nem látnak téged vagy az ügyfelek olyan korcsoportból vannak, ahol ez nem okoz visszatetszést, lásd az idősebbek szinte mindig kritikusabbak az extrém külsővel kapcsolatban).
Láttam már színes hajú könyvesbolti eladót, programozót, laborost, egyetemi kutatókat, illetve egyetemi tanárokat is. Jómagam kék-fekete hajjal tanítok, soha senki nem tett rá megjegyzést, pedig rengeteg diákmunkám is volt. Multicégeknél is egyre lazábbak, amikor ilyennél voltam interjún, rákérdeztem és közölték hogy őket nem érdekli a dolgozó kinézete, felőlük lehet az arcomon is tetkó, ők a tudást nézik. Igazából én azt tapasztaltam hogy ahol elolvassák az önéletrajzomat és látják hogy x diplomám van és y nyelveken beszélek, ott magasról szarnak a hajamra meg a tetkómra. Ahol problémát jelenthet pl. bank, étterem, ott meg nem szándékoztam soha dolgozni.
Amúgy meg ha rájössz, hogy akadályoz, átfested.
Én egy irodában dolgozom, a szivárvány összes színe volt már a hajam. A főnökséget nem érdekelte, mivel egy zárt irodaház vagyunk, ide nem járnak a kuncsaftok, nem kell "elfogadhatóan" kinéznünk. Ezért nincs dress code sem, mindenki úgy öltözködik, olyan a haja, annyi tetkója van, stb. amennyit csak akar!
Tegnap jártam a bevásárlóközpontot, és az egyik ruhaboltban zöld haja volt az eladónak, a másikban meg lila. :) A harmadikban meg egy ilyen nagyon durván agyontetovált, piercinges, felnyírt hajú srác volt az eladó. :) Szóval úgy tűnik ilyen helyeken sem hátrány az "extrém" kinézet.
35/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!