Előfordult már veletek, hogy úgy jutottatok előrébb egy munkahelyen, hogy csak a munkátok miatt történt?
"Előfordult már veletek, hogy úgy jutottatok előrébb egy munkahelyen, hogy csak a munkátok miatt történt?"
Természetesen igen, számomra ez az EGYYEDÜLI mód, ahogy valamire lehet jutni.
Én még sehol sem jutottam előrébb.
De érdekesség: Amikor közmunkát végeztem a környezetgazdálkodásban, akkor az ott dolgozó kb. 10 állandós (tehát valaha őket is segélyről hívták be, csak utána átvette őket a cég) közül külön-külön mindegyik azt állította magáról, hogy ő az egyetlen, aki a jó munkája miatt lett állandosítva, az összes többi nyalt. :)
Nos, én helyettesként kerültem a céghez, majd amikor a közvetlen felettesem elment a cégtől, akkor kézenfekvőnek tűnt, hogy engem tesznek a helyére és nekem lesz helyettesem, akinek ismét van ideje beletanulni a dolgokba.
Jelenleg ott tartunk, hogyha az egyel nagyobb főnököm, vagy is a jelenlegi közvetlen felettesem elmenne, ami nagyon valószínű a közeljövőben, akkor már pedzegetik, hogy ismét engem tennének egy lépcsővel feljebb.
Majd meglátjuk. Örülök a bizalomnak.
Nem túlóráztam magam agyon ezért, nem vagyok senkinek se fia se borja, nem feküdtem össze senkivel az előrelépésért (nő a nagy főnök és én is az vagyok :D), stb.
Szóval van ilyen, csak hát "kihalásos alapon" megy.
Ha valaki beválik, akkor addig van a posztján, amíg elő nem léptetik, vagy amíg el nem megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!