Most akkor érdemes kitartani egy cél/terv mellett vagy haladjak az élet sodrásával (munka-elhelyezkedés)?

A munkanélküliség számomra nem opció. Én a helyedben elvállalnék egy BÁRMILYEN munkát (mondom úgy, hogy amikor én nem tudtam elhelyezkedni, akkor mosogatónak jelentkeztem egy szállodába diplomával, felsőfokú végzettségekkel, több nyelvtudással - szerencsére végül nem kellett oda mennem, mert találtam jó munkahelyet, de ha nem lett volna más, elvállaltam volna azt is).

Aztán amikor már VAN munkád, akkor KÖZBEN lehet keresgélni olyan munkahelyet, amilyet szeretnél.

Én azt javaslom, hogy legyen célod és terved, de legyél rugalmas a változásokra, amik nem kell, hogy megingassanak a tervedben.

Nekem pl. úgy adódott, hogy nehéz a saját szakmámban elhelyezkednem, nem részletezem, miért, nem a képességeimmel vagy az érdeklődésemmel van baj. Az álláskereséshez bizonyos kereteken belül rugalmasan álltam mindig (azért van, amit én sem vállalok el), közben nem adtam fel a szakmai érvényesülésre való célomat, és most ott tartok, hogy szakmán belül lesz egy állandó távmunkám, és folyamatos lehetőségem fejlődni, miközben a főállásom (legalábbis egyelőre) valami teljesen más lesz. Tehát a megélhetésemet biztosítom valamivel, amire lehetőségem van és tudom is csinálni, mellette pedig foglalkozom fusiban a szakmámmal is.

Meg kell mászni a szamárlétrát, ez ilyen. Fel lehet adni és lehet nézelődni más irányba, de ha amúgy életképes, jó szakmád van, akkor miből gondolod azt, hogy ott egyszerűbb lesz?

Mérnök vagyok, mérnökökkel dolgozom. Nincs olyan diplomás kollégám, aki ne lenne fent a legnépszerűbb álláskereső/hirdető oldalakon. Egyszerűen ebből áll az élet, nem lehet leragadni egy helyen és megelégedni. Tudni kell "mennyit ér az ember", gondolok itt nyilván a szakértelemre és kőkeményen menedzselni kell az életedet. Ha ott egy százassal többet adnak ugyanezért, ugyanilyen feltételekkel, akkor felállok és tovább megyek, 10-ből 9-szer, ha feláll valaki (nálunk), aki értelmes ember, betömik a száját egy fizetésemeléssel. Ha kapok 60-nal többet a biztos helyemen, akkor nem megyek 100-ért a bizonytalanba.

Nem szabad és nem is lehet csak állni és várni a sült galambot, sem hagyni, hogy kizsigereljenek. Menni kell, el kell adni magad és tenni a jövődért. Nehéz, piszkosul nehéz a harmadik és a negyedik elutasítást is megkapni, de egosnak kell lenni és mindig arra kell gondolni, hogy nem tudják mit veszítettek velem! Még véletlenül sem úgy gondolkodni, hogy "nem kellek sehova, nem érek semmit, haszontalan az életem".

Szóval hajrá. Az orrodat ne a földön húzd, hanem kérd meg egy jó barátodat, hogy rúgjon s**gbe, csapjon hátba, húzd ki magad, emeld fel a fejedet és keresd az utadat!!!