Merjek e olyan munkát vállalni ahol nem fizetik a próba napot?
Azoknak, akik nem dolgoznának egy percet sem ingyen:
Hát én elmondanám, hogy azon semmi haszna nincs a munkaadónak, amikor még semmit nem tud önállóan dolgozni az újdonsült munkavállaló, folyamatosan irányítani kell, mellette kell lenni, a munkamorálról meg már ne is beszéljünk. Én 4 éve keresek megbízható, talpraesett, becsületes dolgozót, kb. 20 ember fordult meg nálam, és mind alkalmatlan volt. Nekem ez a 20 ember hosszabb-rövidebb munkaideje több millió forintomba került úgy, hogy 0 forint hasznom volt rajtuk. Tapasztalatok: rendszeres késés, nem dolgozik megfelelően, csak Facebookozik, telefonálgat, beszélget, ebédidőből is késve ér vissza, lop, stb. Azonkívül ugye nem várja el senki, hogy 1-2 napra bejelentsek ilyen embereket, és még fizessek is 8 óra Facebook-ozásért? De volt olyan is, aki becsülettel ledolgozta bejelentve a 3 hónap próbaidőt, amikor felvettem állandóra, onnantól csak sumákolt, 40%-os teljesítménye volt, félórákra elbújt telefonálgatni, és egyéb dolgok miatt is kitelt a becsülete.
Sok vállalkozó unja már az ilyen dolgozókat, úgyhogy ne higgye senki, hogy ez az ingyen munka bármilyen hasznot hoz bárkinek. Egyszerűen csak nem akar 50-100 ezer forintokat kidobálni az ablakon mindenféle haszontalan jöttmentnek. Előbb szeretné megismerni, látni, hogy hogy áll hozzá a munkához, mennyire tanulékony, mennyire figyelmes stb., aztán felveszi, ha lát benne fantáziát.
Jó de utolsó, itt egy árufeltöltős munkáról van szó, nem kockázatkezelőként akarják dolgoztatni. Egy ilyen árufeltöltés sima fizikai munka, bárki meg tudja csinálni, a munkaadó pedig kihasználja ezt azzal, hogy próbanappal ígérget aztán persze nem sürgős neki a fizetség. Engem is alkalmaztak már így, igaz ott a diákszövetkezet akart lehúzni, biztos azt gondolták hogy egy napi bérért nem fogok reklamálni, pedig becsülettel végigdolgoztam az éjszakai 10 órás műszakot.
Ha minden alkalmazottad megbízhatatlan akkor ott gond van a céggel is. Vagy túlságosan bízol bennük és nem nézed meg alaposan kit veszel fel, vagy nem jársz eleget a nyakukra, vagy sz.r a munkamorál, vagy túl keveset fizetsz nekik, akármi. Mondjuk ahol a munkáltató rajtam akarna nyerészkedni azzal hogy elvárja az ingyen munkát, ott én se szaggatnám magam.
A Kérdező is jobban teszi, ha távol tartja magát az ilyen helyektől.
Hidd el, hogy nem érdeke senkinek pár napokat dolgoztatni bárkit is. Mindenki jobban szeretné, ha állandó munkásai lennének, akire rábízhat bármit, akinek nem kell megmutogatni mindent, önállóan képes elvégezni a munkát. Neked lenne türelmed hetente betanítani valakit?
Miért lenne gond a céggel? Látszik valakin, hogy nem dolgozik rendesen? Amikor eljönnek jelentkezni, mindenki elmond minden szépet és jót magáról. Ő nagyon szorgalmas, dolgos, mindenhez ért, aztán amikor 2 nap alatt nem tanul meg egy egyszerű munkafolyamatot, és az 5 munkanapból háromszor elalszik és félórákat késik, azzal mit lehet csinálni? Szeretnék megbízni a dolgozókban, és nem is állhatok mögöttük állandóan, de az nem azt jelenti, hogy csak akkor kell dolgozni, ha ott állok. Van más dolgom is.
Én is fizetek annyit, mint a Mercedesben a soron, de közel sem olyan unalmas robotmunka van nálam, plusz kis cég, családias, barátságos légkör. Egyszerűen a nagy cégek elszívták a munkaerőt, az értelmesebbek külföldre mentek, úgyhogy itt már csak a selejt maradt, akiket k...ra nem érdekel a munka, csak a nap elteljen valahogy.
#12:
"Előbb szeretné megismerni, látni, hogy hogy áll hozzá a munkához, mennyire tanulékony, mennyire figyelmes stb."
Erre való a 3 hónapos próbaidő, ami alatt bármelyik pillanatban kivághatod. Kezet csókolhatsz a kormánynak, mert még egy olyan Munka Törvénykönyve a földön nincs, mint ez a mostani, ami ennyire védi a munkáltatókat és kiszolgáltatja a dolgozókat. Ingyen próbanap viszont NINCS, törvénytelen.
# 15
Törvénytelen, de nem kis adminisztráció bejelenteni valakit, aztán 2 nap múlva kijelenteni! Most is 3 hónapos próbaidőn van egy dolgozóm. 1 hetet dolgozott, 1 hónapja táppénzen van! Nagy élmény ilyen emberekre szórni a pénzt! Visszajön, és már rúgom is ki. Nem akarom szidni a fiatalokat, de az idősebb korosztály becsülettel dolgozik, a fiataloknak már nem tetszik a munka, azt hiszik, hogy nyaralni jönnek. Majd megtudnád te is, hogy milyen nehéz manapság jó munkaerőt találni. Én kifizetem minden percét mindenkinek, de hidd el, hogy már nagyon sokat buktam ezen, és maximálisan megértem azt, ha valaki nem akar veszteséget termelni ilyen pár napos dolgozók miatt.
Figyelj, én tudom, hogy ez okoskodásnak hangzik, és fel fog dühíteni, de... Ne így állj hozzá! Mert ha úgy vagy vele, hogy az összes fiatal lusta dög akik csak meg akarnak károsítani téged, akkor a normális fiatalok meg fogják érezni ezt a hozzáállást, és persze hogy nem leszel szimpatikus nekik. Ezért nem is mennek hozzád. Akinek meg tényleg csak arra kellesz hogy lopjon tőled, annak úgyis mindegy mit mondasz.
Meg persze a normális, tisztességes fiatal nem megy feketézni és nem dolgozik ingyen. Én értem hogy neked sokba kerül egy próbamunkás, de nem tudom milyen alapon várod tőlük hogy tisztességesek legyenek, mikor te se vagy az, hiszen törvényt sértesz, mikor ingyen dolgoztatod őket. Akkor ő miért legyen fair?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!