Nagyon tetszik egy beosztottam, és én sem vagyok közömbös számára. Milyen veszélyekkel járhat, ha esetleg nyilvánosságra kerül a dolog? Még nincs semmi konkrét, de ez nem maradhat így tovább. (sztorim lent)

Egy kis cégnél vagyok vezető beosztásban, 12 ember tartozik alám. A természettől szép külsőt kaptam, emellett sportolok, ezért talán kissé szerénytelenül kijelenthetem, hogy legalább minden 2-ik férfinek tetszem. Ez viszont visszafelé nagyon nem működik, régóta csak alkalmi kapcsolataim vannak - mindenki azt hiszi, baromi magasak lehetnek az igényeim, pedig csak nem feltétlenül mindig a köreimben mozgó beképzelt majmok közeledésére vágyom.

Az "érdemi" munkát egy 5 fős, fiúkból álló csapat végzi. Az egyikük egy tőlem 3 évvel fiatalabb srác (én 32 vagyok), de alig néz ki 25-nél többnek. Ő a legcsendesebb, de szerintem a legértelmesebb ember is köztük, ez néhány beszélgetés alkalmával már kiderült számomra. Mint ahogy az is, hogy nem vagyok közömbös számára; sokat kérdez a magánéletemről, és tulajdonképpen néha egészen jó tanácsokkal is ellát. A napokban megdicsért, hogy csinos vagyok. Én kevesebbet tudok róla, mert visszahúzódó, vagy talán a beosztásbeli különbségek miatt nem mer kezdeményezni nálam, ez utóbbi valószínűbb.

Alapvetően átlagos külsejű fiú, inkább csendben van, mint hogy sok hülyeséget beszéljen (ez mondjuk pozitív) és észre sem vettem volna, ha nem kezdünk el társalogni. Ez az utóbbi pár hétben vált rendszeressé, és azóta odáig jutottam, hogy este hiányzik mellőlem valaki, és tudom, hogy ez a valaki nem lehet senki más, csak egyedül ő. Szeretném, hogy megérintsem, megcsókoljon, lefeküdjön velem, és ezt sokszor, nagyon sokszor elképzelem. Nap közben nem láthatom, így egész délelőtt az ebédidőt várom, csak hogy végre beszélhessünk. Persze bizonyára fogalma sincs arról, hogy mi zajlik bennem, mint ahogy én sem hittem volna magamról rövid idővel ezelőtt, hogy egy ilyen "egyszerű" srác ezt fogja kiváltani belőlem.

Mit csináljak? Hogyan jelezzem neki, hogy szabad a pálya? Teszek róla, hogy észrevegye a jeleimet (a konyhában pl. leveszek valamit a polcról, és ilyenkor hozzásimulok), de ezt sem lehet sokáig, mert az ilyet előbb-utóbb észreveszik mások, még ha szólni nem is mernének érte. Nagyon rossz fényt vetne rám, egy kollégával összejönni, pláne úgy, hogy engem mint extrovertált, vidám, de komoly nőt ismernek, a srácot pedig mint jóravaló, csendes(ebb) gyereket: ég és föld... Gondoltam arra, hogy egyszer csak váratlanul lekapom (néha nem választ el sok tőle), de azt hiszem ezt valójában soha nem tenném meg. Sőt, egy férfitól elvárható szerintem, hogy ő közeledjen a nő felé, de ebben a kivételes helyzetben mégis hajlandó lennék megtenni az első lépést. A legrosszabb, hogy szerintem attól fél, hogy csak húzom, és ha ténylegesen lépne, akkor visszautasítanám, netán az állását is elvesztené. Ha valami nem történik azonban hamar, bele fogok hülyülni. Ha elsorvad a dolog, félek, egy részem vele együtt hal el.