Jobb ha szám szerint közlik hogy milyen teljesítményt várnak, vagy csak annyit tudsz, hogy minél többet?

Mindkettőben dolgoztam már és önmagában egyik rendszer sem az igazi. Ha agyon akarnak hajtani, mindkettőben megvan rá a lehetőség.

Az egyik munkahelyemen számszerűen tudtuk, mit kellene teljesíteni, a féléves eredményértékelésnél mindig megkaptuk, mi lenne a norma. Igaz, ezt a normát egy olyan kollégához állították be, akinek a munka volt az élete. Bejött dolgozni, munka után egyből hazahúzott a kis garzonlakásba, nap közben meg anyuka jött a busszal, hozta neki a meleg ebédet (a város melletti faluban lakott, özvegy nyugdíjasként ennyi volt az összes napi programja), esetleg ki is mosott vagy kitakarított, hogy az ő kisfiának ne kelljen ilyenekkel fáradnia. A kolléga meg annyit túlórázott, amennyit akart, munka után csak hazament, evett valamit és lefeküdt aludni. Persze, hogy emberfeletti teljesítményt tudott, a többiektől is ezt várták el, mert "Nézzétek meg, Zoli meg tudja csinálni!". Akinek meg volt család, kert, ápolásra szoruló nagymama, másodállás, esetleg csak a meló-evés-alvás háromszögön kívül mással is foglalkozott volna, az bolonduljon meg. Lebegtették előttünk a normát, ha azt megugrod, magasabb fizetési osztályba lépsz - aztán a következő fél évben güriztél, hajtottál, számolgattad, megvan-e és nyugodtan mentél az értékelésre, mert tudtad, hogy ez most tutira megvan. Meg is volt, túlteljesítetted, csak közben aktualizálták (vagyis emelték) a következő bérlépcső szintjét. Kösz, b***meg, örülök nektek. Két év után le is esett, mi a sztori: volt a cégnél talán 6 bérlépcső, mindenki az elsőben kezdett és úgy volt beállítva a rendszer, hogy egy-másfél év alatt fel tudott ugrani a következőre. Emelkedett a bére, volt nagy öröm meg önbizalom, onnantól viszont megszűnt a fejlődés, mert a további lépcsők normáit úgy húzták meg, hogy oda épeszű ember soha fel nem ugorhatott, csak a Zolika-féle droidok. Korrektnek tűnt ugyan a rendszer, hiszen konkrét számok voltak előtted, de nem volt az.

Később olyan munkahelyre kerültem, ahol nem volt ekkora a szigor, nem láttunk soha statisztikát a munkánkról, nem mutogattak számokat. Mindig csak annyit tudtunk, hogy a teljesítményünk nem elegendő. Akármit csináltál, akárhogy erőlködtél, az mindig kevés volt. De soha nem mondták meg, hogy mennyire kevés, hol kellene fejlődni: egyszerűen csak kevés, hajtsál jobban, gyenge vagy. Ott sok olyan kollégám volt, akinek ez volt az első munkahelye (régóta volt gyakornoki programja a cégnek, szerették a kevés pénzért is sz*rrá hajtható olcsó munkaerőt), onnan kerültek be rengetegen. Mindig morogtak, hogy milyen eljárás ez, legalább mutatnának statisztikát, adatokat - szegények nem tudták, hogy ha konkrét számokat kapsz, akkor sem biztos, hogy előrébb vagy.