Létezhet nagyobb mocsokság annál ha egy munkahely a több hónapja egyeztetett szabadságot az utolsó pillanatban letiltja? Miről szól ez a sztori? Mert hogy nem a valós szükségről az biztos!

Márciusban papíron kérvényezett és engedélyezett szabiról van szó, ahova jövő héten mennék. Aug közepe van idén még egy napot se voltam szabim (nem az én döntésem miatt, nem engedtek el). Gondolom, itt a nyár sőt lassan távozik, hát rászolgáltam arra a szaros két hét pihenésre, több úgyse jut egy évben. (Mennyi is a jogszabályban rögzített alapszabi amit mindenkinek meg kell kapni? 20 nap! Ami ugye négy hét + a munkákban eltöltött évekkel jönnek rá plusz napok, esetemben 24 nap = kb 5 hét szabim van! Mennyit hagynak kivenni? Tán két hét = 10 nap. A többi? Hát az megy a levesbe, benyeli a cég. Ki se fizetik).

És most még az a két hét se megy. Nem mehetek.

Hogy ez mekkora mocsokság azt felesleges kérdezni.

Inkább azt kérdem: miről szól ez az egész? Mert nem arról hogy annyira kell az ember aug közepe végén amikor az év létező leggyengébb hónapja van, az biztos. Bútor nagyker el lehet képzelni, akkora pangás van hogy lődörgünk munkaidőben.

És nem mehetek szabira. Kell az ember. Mire? A falat támasztani?

Vajon ez arról szól hogy ki akarnak baszarintani, de azt akarják ne nekik kelljen megtenni, hanem "önként és dalolva" menjek magamtól?

Az ok mondjuk világos mint a nap: én voltam a kb 30 fős kollektívából az egyetlen aki meg merte kérdezni, hogy a több hónapja elmaradt túlórapénz az mikor lesz fizetve? És amikor nem jött válasz ( a majd az nem válasz) akkor köv túlórakor hazamentem. Mondtam, majd ha lesz pénz, lesz túlóra.

Na megérte!!!! A többi birka befogta a száját, mehetnek is szabira.

Én kérdezni mertem: nesze neked.