Középiskolában tanító pedagógusként meddig vagyok köteles helyettesíteni a kollégámat?
A kedves kolléga november óta táppénzen van, és lényegében azóta folyamatosan nekem kell helyettesítenem.
Ez azt jelenti, hogy a saját 24-25 órám mellett most már 4 hónapja folyamatosan napi 2-(3!), heti 6-(7!) órát helyettesítek és másik 6-(8) órát összevontan kell tartanom. Mondanom sem kell, hogy ez nyilván a saját óráim minőségének rovására is megy, és persze elég fárasztó is azon túlmenően, hogy más helyett vonom az igát mindenféle ellenszolgáltatás és túlóradíj nélkül... A neveléssel-oktatással lekötött munkaidőm felett elrendelt helyettesítés azt hiszem, már bőven meghaladta a 30 napot ebben a tanévben...
Ja, és mindezt gyakornokként - potom pénzért...
2: Nem vagyok tanár, de míg mások a 40 óra után hazamennek pihenni, addig egy tanár folyamatosan készül az órákra (olvasd el még egyszer amit írt, az oktatás rovására megy) és mellette dolgozatokat készít elő, illetve javít.
No meg próbálj meg a mai gyerekek körül helyt állni. Sok sikert.
" Aha, gondolom marha sok időbe telik
felkészülni egy órára :)"
Tanár vagy? Van annyi de inkább több a munkaidejük mint aki 40 órát dolgozik de 16kor mindig haza mehet és otthon nem dolgozik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!