Hagyjam rá vagy csapjak az asztalra?
Az új munkahelyemen én és egy másik nő vagyunk az újak. Kicsit furcsa felfogású, de alapból nincs vele problémám. Mostanában viszont vannak dolgok, amik nagyon idegesítőek vele kapcsolatban. Nagyon lassan dolgozik, mindig olyan feladatot végez, amihez alig kell megmoccanni, totál el van kényelmesedve, telefonál, eszik munka közben, ráadásul még okoskodik is, miközben ő sem tudja a dolgokat... Mindezt úgy, hogy 3 hete dolgozunk ott, ráadásul termelésben, ahol mindig van mit tenni és haladni kell. A kollégáim is kivannak tőle, már a főnök is többször szólt neki, hogy szedje össze magát, mert nem napköziben van.
Van amikor hozzám is odajön okoskodni, vagy félbehagy valamit amit én fejezek be, de én ezeket rá szoktam hagyni, nem szólok semmit. Egyik munkatársam mondta nekem, hogy ne hagyjam magam, álljak ki magamért. És igaza is van, de úgy vagyok vele, hogy ezzel a nővel utazok munka előtt és után is, nem akarok konfliktust se utazáskor, se a munkahelyen.
Le kell szarni, állj ki magadért. Mindkét szülőmnél történt már hasonló és tudod mi történt? Nem ültek többet melléjük a kollégák, akiknek beszóltak. Hatalmas veszteség, igazán mondhatom.
Állj ki magadért!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!