Majd értesítenek, de mikor?
Szerintem kérdezd meg őket, hogy született-e döntés. Ha még nem azt elmondják, ha mást választották azt is. Így legalább nem vársz hiába.
Én akárhány interjún voltam, mindig felhívtam őket, ha kellett többször is. Ha azt látják, hogy Te azt a munkát tényleg akarod, és ezt nem tolakodó módon hanem 2 hetente egy rövid telefonnal teszed, akkor az esélyeid is nőnek.
Szerintem aminek az ember nem megy utána, abból sose lesz semmi.
A majd értesítenek nem azt jelenti, hogy nem Te kellesz, hanem azt, hogy még nem hallgattak meg mindenkit, még nem tudnak dönteni.
sok állásinterjún voltam már és sok melóhelyen is dolgoztam.
amikor elhangzik a bűvös mondat, majd értesítünk, az annyit tesz, nem téged vesznek fel...
mert ha annyira megfelelsz az állásinterjún, utána szerződéskötés van, vagy másnap...de ebben az esetben majd értesítenek, csak győzd kivárni...
Ez sajnos a "magyar mentalitás" egyik szabályozatlan esete. Én ~ 2 hónapja keresek munkát. 110 jelentkezésből 3 helyre hívtak be. De egyikről sem jött válasz.
Valószínű azért van ez, mert a pályázott pozícióra már meg van az emberük, de a céges protokollnak meg kell felelni (auditokon stb.) így behívna "meghallgatnak" néhány embert.
Felháborító, ahogyan az is, hogy fejvadász cég munkatársa dönti el, hogy megfelelek-e a kiírt pozícióra. Kár, hogy ezeket a dolgokat nem szabályozzák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!