Miért nem olyan nyitottak már az emberek egymás között a munkahelyükről való mesélésben, mint régen? - pl. a '90-es évek előtti időkben?

Sokat változott a világ, lelketlenebbek vagyunk, de nézd meg az összes emberi kapcsolatot, és rájössz, hogy mindenhol ez van.

Sok esetben a válság hozta magával ezt a fajta hozzáállást. Miszerint negatív élmények mesélése miatti következmény kapcsán, féltik a pozíciójukat/állásukat. Így zárkózottabbak lettek az emberek, megtartják a véleményüket maguknak. A 90-es évek előtti időben teljesen más volt az állam reakciója is dolgokra. Kezdve ott, hogy büntették ha nem dolgozik az ember és a munkahelye benne volt a személyi igazolványába. Akkor anyagi biztonságot nyújtott hosszú távra egy munkahely, nem volt ritka, hogy 40+ évig egy azon cégnél dolgozott egy ember, egész életén át. Ma már nagy szerencse kell hozzá, hogy így élhessen valaki és pár éven belül ne szűnjön meg a cég, vagy ne mondjanak fel neki. Ugyanis minél tovább van alkalmazotti viszonyban, később annál több végkielégítést és egyebet kérhet ha megszűnne a cég vagy részére előnytelen új pozícióba akarnák áthelyezni a munkáltató működésének érdekében. Mivel azt a kor éljük, amikor nem is igazán az iskolai végzettség, hanem sokkal inkább az ismeretség juttat jobb álláshoz, így sokaknál jellemző ez a jelenség, nehogy egy végzettséget tekintve alkalmasabb személy kapja a feladatot/beosztást, hanem inkább az, aki kevesebbet panaszkodik, megfelelőbbnek minősül.