A kollégáim közül nagyon sokkal egyszerűen nem jövök ki jól? Mondjak fel, keressek másik helyet vagy próbáljam kibírni?
Fél éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen. Magát a munkakört szeretem, könnyen és gyorsan beletanultam, mára megszoktam és jó vagyok benne. A fizetés pedig nagyon nagyon jó más cégek hasonló munkaköreihez képest. Egy-két évig biztosan maradnék...
DE!
Sok kollégámmal egyszerűen nem jövök ki jól.
Már a legelejétől fogva éreztem, hogy sok olyan ember van itt, akik engem nem "inspirálnak" vagyis akikkel nem vagyok egy hullámhosszon. Olyan típusú személyiség vagyok, aki igényli az olyan emberek társaságát és csakis olyanékban érzi jól magát akik úgymond inspirálólag hatnak rám. Előző munkahelyem pl. pont ilyen volt, 99%ban ilyen emberekkel dolgoztam, imádtam csak sajnos a fizu megalázóan kevés volt, így muszáj volt váltanom.
A mostani helyen én kicsit elszeparáltan dolgozom a többiektől a munkakörömből kifolyólag, míg a többiek egy légtérben vannak egész nap, így ők már megszokták egymást, ismerik egymást. Én csak ebédkor megyek át, illetve úgymond beszélgetni is átmehetnék, de ezt eléggé nehézkesnek éreztem eleinte, mára pedig azért megyek ritkán át, mert nagyon nem jövök már ki jól sok emberrel.
Sajnos volt egy súlyos baklövés két hónapja, véletlenül a főnöknek kikotyogtam, hogy egy kolléganőm mit csinált rosszul, tényleg tök véletlen volt. A főnök lebaszta azt a kolléganőt, aki persze legvágta hogy én köptem, és ő egy másik kollégának elmondta. A lényeg a lényeg hogy ők ketten gyakorlatilag minimálisra korlátozták a velem való kommunikációt. Többiek erről az esetről sztem nem tudnak.
Ettől függetlenül úgy érzem, hogy kb. 5 ember kivételével kb. mindenki ignorál engem.
Főnökséggel jó a kapcsolatom.
Eddig szerettem idejárni, de mostanára már megutáltam, elsősorban azért mert mindenki tök jóban van egymással, hülyéskednek, én meg kicsit kivülállónak érzem magam.
Szerintetek angolosan távozzak, keressek másik helyet vagy használjam ki hogy úgyse egy légtérben dolgozom velük, és bírjam ki még pár hónapig (egy évnél úgyse nagyon akartam tovább maradni - nincs már kihívás).
Mit tegyek???
Amúgy ebből ne az jöjjön le hogy sz*rkavaró, sp*cli vagyok. Véletlenül kotyogtam el, nem gondolkoztam. Szándékosan soha senkinek nem ártenék, nem akartam rosszat, kedveltem azt a lányt.
Alapvetően barátságos típus vagyok, nem nehéz velem kijönni, de nem tudom megszokni ezeknek az embereknek a társaságát. Éreztetek már hasonlót?
Sajnos, akár véletlen volt, akár nem, a kolléga óvatossága és az, hogy kerül téged, abszolút érthető. Én is ezt tenném, főleg, ha még meg sem beszéltétek és nem mondtad ezt el neki úgy, mint nekünk.
Semmiképpen sem ajánlom, hogy kilépj, mert jól fizető állást találni ma már szinte lehetetlen. Ha mégis úgy döntesz, hogy tovább állsz, akkor ezt csak úgy tedd, ha már van másik lehetőség. A mostani még mindig jobb, mint a semmi.
Hidd el, én is elég szar munkakörnyezetben dolgozom, de tudom, hogy máshol nem keresnék ennyit és itt szükség van rám, amit ritkán ugyan, de legalább éreztetnek.
32/N
Igazatok van. Szerencsésnek kéne éreznem magam, hiszen a helyemre körülbelül 1000 másik jelentkező lenne, és ezt a munkakört ilyen jól sehol máshol a városban, de meg merem kockáttatni, hogy egész országban nem fizetik meg ilyen jól.
Év végéig még biztosan maradni fogok.
Addig megpróbálok valahogy ellavírozni azokkal az emberekkel, akiket nem csípek és akik engem sem csípnek, azzal a párral, akiket kedvelek, meg még szorosabbra fűzni a "barátságot".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!