Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit léptetek volna az alábbi...

Katona Dius kérdése:

Mit léptetek volna az alábbi helyzetben?

Figyelt kérdés

Két hete megkerestek egy munkahelyről, ahova korábban már beadtam az önéletrajzomat, de az akkor megüresedő pozíció elég alacsony szintű volt, így a bértárgyalásokkor nem tudtunk megegyezni. Most egy magasabb pozíció üresedett meg, amihez meg is van a végzettségem és a tapasztalatom is, jelenleg is ilyen pozícióban dolgozok. A bértárgyalásokkor sikerült megállapodnunk, nem annyiban, mint szerettem volna előzőleg, de ez sem volt vészes.


Beadtam a felmondásom és a meglévő szabadságaimból elhasználtam pár napot, hogy betanuljak az új helyen. Viszont ezidő alatt arra jöttem rá, hogy az a hely nagyon nem fekszik nekem. A munka is jóval több volt, mint amit az interjún beszéltünk (azért is váltottam volna, mert a jelenlegi helyen kb a heti 60 óra az átlag munkaidő, és nincs kifizetve a túlóra, le lehet csúsztatni, ha van rá idő), és bár úgy beszéltük meg, hogy kötetlen munkaidő lesz, végül kiderült, hogy kötött. A leendő kollégák sem voltak szimpatikusak.


A fizetés sem lett volna sokkal több, mint amit jelenleg keresek (10-20 ezer ft kb). Annyi előnye lett volna a jelenlegi hellyel szemben, hogy kifizetik a túlórákat. Viszont minden más tekintetben egy hatalmas csalódás volt.


Végül úgy döntöttem, hogy ez nekem nem kell, beszéltem a jelenlegi főnökömmel, aki a lehető legnagyobb örömmel dobta ki a felmondó papíromat.


Most viszont azon kattogok, hogy mégis csak jó lett volna az a kis plusz, meg amúgyis, mi lett volna ha mégis megtetszik az új hely. Plusz erősen játszik egy kis bűntudat is, amiért jól megkavartam a sz@rt.


Szóval a jelenlegi idegállapotom: egyik pillanatban úgy érzem, jól döntöttem, a másikban meg megbántam, hogy bakker csak ki kellett volna próbálni az új helyet. Viszont attól is féltem, hogy ha nemjön be az új hely, akkor ugyan hova tova, mert nem túl sok állás lehetőség van a környéken ebben a szakmában.


Igazából nem is az a kérdésem, hogy jól döntöttem-e, mert ez mindenkinél máshogy jön le. Inkább az érdekelne, ti milyen döntést hoztatok volna?



dec. 3. 09:51
A kérdező szavazást indított:
Maradtam volna a jelenlegi helyemen.
Kipróbáltam volna au új munkahelyet.
15 szavazat
 1/9 anonim ***** válasza:
83%
Elmentél, kipróbáltad az új helyet, és nem jött be. Így már ne rágódj ezen.
dec. 3. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
75%

Ha én váltani szeretnék, csak és kizárólag akkor tenném, ha az ajánlat sokkal jobb lenne, mint ahol jelenleg dolgozom. Ez egyén függő, hogy kinek, mi lehet a sokkal jobb. Lehet, hogy közelebb van a lakhelyedhez, jobb az időbeosztás, magasabb a bér, szakmailag kihívás, tanulási/fejlődési lehetőség, megalapozhatja a jövőmet, stb.

Ha ezek mentén váltasz, nem lehetnek kétségeid, mert ha közbe jön néhány apróbb negatívum, a lényeg úgyis marad, amiért megérte lépned.

dec. 3. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Szakmai kihívás az lett volna (sajnos) még több is, mint a jelenlegi helyen és néha még azt is soknak érzem. A pénz alig-alig lett volna jobb, messzebb is lett volna (na nem olyan nagyon, 2 km-el. A jelenlegi munkahelyem kb 3 perc bicajjal, az lett volna vagy 15-20 perc). A bér alig lett volna magasabb, az időbeosztás rosszabb, mert kötött időbeosztású, és nekem több szempontból is jobb a kötetlen.

A jelenlegi helyen több olyan dologgal is kell foglalkozni, ami jnem kapcsolódik a szakmához, az új helyen kb csak a szakmai dolgokkal kellett volna foglalkozni, átfogóan, így jövő szempontjából jó lett volna, ha ebben a szakmában tervezem a jövőt. Viszont pár éven belül szakmát szeretnék váltani (jövő évben kezdem el az iskolát hozzá), így a jövő szempontjából ez nem lett volna annyira fontos.

dec. 3. 10:11
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha lett volna üzleti érzéked, akkor nem mondod el, hogy nem tetszik az új hely, hanem közölted volna, hogy némi fizetésemelésért cserébe szóba jöhet még a maradásod. Leginkább azt sajnálhatod, hogy kihagytad ezt a lehetőséget.
dec. 3. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Más helyen simán megléptem volna. De ez egy önkormányzati intézmény, ahol most dolgozom, kötött bérsávokkal. Mégha adna is a főnök emelést, nem teheti, mert az önkormányzat nem engedi, hogy eltérjünk a bérsávtól.
dec. 3. 10:22
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Akkor viszont az új helyen kellett volna kicsit jobban erőltetni a bérigényedet. Így ott is szomorkodnál, csak más dolgokon.
dec. 3. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
#5 Őszinte részvétem.
dec. 3. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
6-os, próbáltam. De nem adták volna meg, pedig próbáltam átmnyomni.
dec. 3. 17:21
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Akkor meg jól döntöttél. Ha már az elején láttad, hogy nem voltak őszinték, akkor később még több vacak is előjött volna.
dec. 3. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!