Legrosszabb főnök?

Az éremnek kettő oldala van...

Az előző főnököm egy flegma idióta volt, persze sem megfelelő végzettsége sem megfelelő képessége.

A jelenlegi főnököm a legrosszabb az összes közül.

Ha reggel az ember nem vigyáz állásba áll előtte, és nem így köszönti hogy jóreggelt, akkor már eleve el van cseszve az egésznapja az embernek.

Ha túl kedvesen, vagy kicsit dühösen szólítják meg, akkor már megint csak a veszekedés lesz belőle. Szabadnapon mindenkit legalább 1 alkalommal felhív, valamilyen hülyeség miatt, és ha valaki nem veszi fel a telefont neki, vagy nem hívja vissza rövid időn belül, akkor a következő munkanapon már megint csak veszekedés lesz. Bajuszt, vagy bármilyen arcszőrzetet nem lehet növeszteni, mert megvan róla győződve hogy azok, mind igénytelen és egyben rossz emberek lehetnek csak. Ez egy olyan ember, aki 30 évig volt rendőr, de kirúgták, pontosan megúszta egy vádalkuval.

Amiket leírtam ezen kívül még tucatnyi rossz tulajdonsága van neki.

Nem könnyű vele együtt dolgozni, de szerencsére jövőre már egy másik cégnél leszek.

Életem legrosszabb (igazából gyakorlatilag egyetlen rossz) főnöke szerintem mentálisan nem volt rendben. Üvöltve, csakpodva sírt az egyik pillanatban, fél óra múlva meg már minden oké volt, és minden nagyon szipiszupi és legjobb csapata van a világon. Mai fejjel nem tudom eldönteni, hogy ha most jönne egy ilyen, akkor a bűnös szórakozást választanám, vagy sajnálkoznék, de kamaszként ezt nagyon nehéz volt kezelni. Pláne, hogy mindenkitől, szüleimtől, tanároktól azt hallgattam, hogy addig örüljek, amíg gyerek vagyok, meg iskolába járok, mert ha majd dolgozni kell, akkor milyen szar lesz nekem, és itt ezt láttam beigazolódni, hogy akkor ezek szerint ez vár rám a következő 50 évben, minden egyes nap. Szerencsére nem egyébként, mert a soron következő főnököm máris rácáfolt erre, egy idősebb ember volt, mindig fiamnak szólított (nő vagyok amúgy :D De felénk divat volt a fiatalabb lányokat is fiamnak hívni), mindig szépen, higgadtan beszélt velem, akkor is, ha épp elcsesztem valamit. Tőle tanultam igazából meg, hogy hogyan kellene viselkedni egy munkahelyen (pl., hogy szólunk, ha látjuk, hogy késni fogunk, vagy, hogy azonnal szólunk, ha rájöttünk, hogy elrontottunk valamit), mert annyira türelmesen magyarázta el, hogy minek mi a következménye az én szempontomból, az ő szempontjából, a brigád szempontjából, meg pontosan tudtam, hogy ha odamegyek, hogy ezt csináltam, akkor nyugodt fog maradni, ad valami utasítást, hogy mit csináljak, elmondja, mi fog történni, és nem kell attól félnem, hogy majd kiakad, üvölt, csapkod, megaláz, mint amit a suliban, meg időnként sajnos otthon is tapasztaltam (fyi még mindig nem voltam 18 ekkor).

A többi főnököm is normális, kedves ember volt, aki tisztelettel beszélt a dolgozóival, ezt az egyet azért emeltem ki, mert ő tényleg túlteljesített, úgy tűnt nekem, hogy mivel ilyen fiatal voltam, neki valami személyes küldetése volt, hogy jó munkaerőt faragjon belőlem, és ezt a megfelelő eszközökkel tette. Mikor én kerültem abba a helyzetbe, hogy emberek dolgoztak az én irányításom alatt kb. 10 évvel később, sokszor felmerült bennem, hogy ebben a helyzetben mit mondana Imre bá', mert ugyanolyan tisztelettel és szeretettel szerettem volna kezelni az alám beosztottakat, mint ahogy ő csinálta. És egyébként igen, sajnos volt, aki ezt benézte gyengeségnek, és csak abból értett, ha úgy beszéltem vele, ahogy a kutyával se szoktam, de ez egy kivétel volt, a többség viszonozta a felé tanúsított tiszteletet.

6 teljes napot dolgoztam az első nem diák munkahelyemen, adminsztrációs részlegen. Két főnök volt, az egyik viszonylag normális volt, a másik már ránézésre utált (mert fiatal voltam, erre célzott is). Tapasztalatlan voltam, egy ideje már kerestem munkát és ide felvettek, de közölték is, hogy minimálbérre fognak bejelenteni, a többi megy zsebbe. Ma már nem vállalnék el ilyet, akkor megtettem, bár féltem is tőle. Az első napon szólt a rendesebb főnök, hogy a héten nem tud még szerződést kötni velem. Nekem már ez kicsit gyanús volt, később kiderült, hogy az egyik csaj egy hónapja volt ott és vele se kötöttek szerződést, csak zsebbe kapta az egész fizuját. Én az alatt az egy hét alatt megkérdeztem kétszer, hogy mikor jelentenek be, válasz: maaaajd. A gonosz főnöknő eléggé kinézett magának és belekötött mindenbe. 8-kor kezdődött a munka, 7:55-re értem be és lecseszett, hogy 45-re már itt kell lennem. Bár a logikát nem értem, ha én leülök 8:00-kor, akkor nem mindegy, hogy mikor értem be? Aztán másnap sajnos szintén nem tudtam 45-re beérni, mert lejárt a bérletem és az automata nem működött, embernél kellett vennem, aki lassú volt. Szóltam, hogy nem tudok 45-re beérni, beértem utána kicsivel, erre behívatott magához és üvöltve osztott ki, hogy nem késhetek még egyszer (technikailag nem késtem egy percet sem), különben kirúg. A 6. napom végén már eldöntöttem, hogy másnap csak felmondani megyek be. A gonosz főnöknőhöz mentem be, mert a rendes szabin volt. Mondtam, hogy szeretnék kilépni. Ő nagy örömmel mondta, mosolyogva, hogy "JÓ!!!". Kérdeztem, hogy akkor majd hívtok, hogy mikor írjam alá a belépő és kilépő papírjaimat, illetve odaadjátok majd a pénzt? Erre olyan hangosan kezdett üvöltözni velem, hogy ők megmondták, hogy majd aláírom a papírokat, amikor alá tudom, mi a fa.szért kell minden egyes nap (akkor harmadszorra a 7 napból amennyit találkoztunk) megkérdezni, engem ilyen sokszor átvertek, hogy nem bízom az emberekben? Na nem baj, fiatal vagyok még, lesz még rosszabb tapasztalatom is (azóta sem volt és eltelt 7 év), menjek is innen gyorsan. Akkor már én is káromkodtam vele és kiviharzottam, el sem köszöntem senkitől. Két-három hét múlva írtam egy emailt, hogy azért ez már elég gáz, hogy még mindig nem adtak fizetést, jogilag nem is tehetnék meg, stb, úgyhogy hívtak is aznap, hogy menjek be holnap és akkor kifizetnek. Akkor már a normális főnökkel beszéltem, ott volt a másik is, de az rám sem nézett, nem köszönt, inkább kiment az épületből addig, amíg én aláírtam a belépő és a kilépő papírokat, odaadták a pontos összeget borítékban és elköszöntem.

Bármennyire is vagytok szorult helyzetben, szerintem ne maradjatok olyan helyen, ahol már az első héten kiderül, hogy a főnök élből utál titeket és soha, ismétlem soha ne dolgozzatok feketén vagy szürkén, nagyon lutri, nekem szerencsém volt, hogy végül el tudtam érni, hogy megkapjam a nekem járó pénzt.

Két munkahelyem volt eddig, mindkét helyen súlyos pszichés és mentális problémái voltak a főnököknek. Az első helyen egy jellemtelen, gerinctelen, hazudozó volt a fönök, aki az égvilágon mindenkit átvert, megkárosított, majd mikor ebből megszedte magát lelépett, természetesen úgy, hogy engem sem fizetett ki.

A jelenlegi főnököm még ennél is sokkal súlyosabb pszichiátriai eset. Betegesen egoista, önelégült, önző, nárcisztikus és komoly pszichopata. Örömét leli abban, hogy az alkalmazottjaival szemétkedik, terrorizálja, rettegésben tartja, becsicsítja őket. Képes a saját anyagi érdekével szembe menve kárt okozni a cégnek azzal, hogy a jó munkaerővel szemétkedik, akik ezekutàn lelépnek, míg a semmirekellő de neki nyalizó alkalmazottjainak magasabb bért és jobb körülményeket biztosít. Egy igszi rosszindulatú, végletekig aljas és manipulatív sz@rháziról van szó, aki bár már annyi pénze van, hogy az ükunokájának se kell soha dolgoznia, mégis a legmesszemenőbben fösvény és a végletekig alulfizet minden munkatársat. Azt se veszi észre, hogy a mindenki gyűlöli és kerüli őt. Ízlése az nulla, de azért rendszeresen belerondít a munkámba, van, hogy szintèn a saját érdekével szembemenve képes csak azért elcsúfítani a munkámat, hogy nehogy már olyan legyen amilyenre én szeretném. Szóval ez az ember egy igazi istenverése, és ha véletlenül túlélem táncolni fogok a sírján, majd leh¥gyozom.