A magyar a legrosszabb főnök?
A legrosszabb egy női főnök.
Nincsen bajom a nőkkel, de amint hatalmat kapnak a kezükbe, onnantól vége mindennek.
Kínainak sok évet dolgoztam, tény voltak elvárások, de ő korrekt volt velem. Persze nem kerestem milliókat, de korrekt fizut kaptam. S amikor én bementem dolgozni ő már ott volt, és amikor eljöttem ő még maradt.
Akikbe én csalódtam azok az erdélyi magyarok. kereskedelemben évek alatt 2 ilyen boltvezetőm is volt, és valahogy mind a kettőnek mániája volt betegesen visszaélni azzal a minimális hatalmával ami adatott nekik. (12 órás műszakban direkt más műszakba pakolta a feleségem és engem, és egyéb nyalánkságok.
#11
Nekem pont ellentétes tapasztalataim vannak a női vezetőkkel. Két alkalommal volt nő a főnököm két külön cégnél és én kifejezetten szerettem velük dolgozni. Sőt, azt mondhatom, hogy minden korábbi férfi főnökömnél jobb vezetők voltak. A férfi főnökeim döntő többsége egyenesen a feladatra, a problémamegoldásra fókuszáltak és minden másra kevésbé. A feladat legyen jól és gyorsan, problémamentesen elvégezve és ennyi. A női főnökeim pedig a problémamegoldás mellett minden másra IS fókuszáltak. Hogy jól érezzék magukat az alkalmazottak, hogy szeressenek bejárni dolgozni, hogy szívügyüknek érezzék a munkájukat, hogy jó legyen a munkahelyi légkör és hogy az alkalmazottak érezzék a megbecsülést is, el legyen ismerve a munkájuk. Férfi főnököknél ilyet sohasem tapasztaltam, csak tudjuk le a melót és kész.
Nekem sokkal több háklis meg hatalommániás férfi főnököm volt, mint nő. (Egyik nő sem volt ilyen.)
Ez nem kötekedés vagy cáfolat az állításoddal szemben, csak más tapasztalat. Én kifejezetten jó női vezetőkkel futottam össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!