Szakítás után melóhelyen nem pityeregtek? Mennyire ciki?

11

Egyetértek. De attól a felfogástól is mentsen, aki szerint a személyes kis bajai mindenkit érdekelnek.

Vannak jópáran olyanok is, aki rájátszanak a sírásra. Van, aki csak azért sír, hogy sajnálják. Én azt nem szeretem, ha valaki csinál valami rosszat, leszidják, ő erre meg elkezd hisztizni, sírni, bömbölni, hogy megsajnálják szegényt..

Játszmázik magyarul. Tudom, mert egy nárcisztikussal nőttem fel. Így van egy manipulatív éle is ennek a dolognak. Másrészt, a magánéletem nem tartozik senkire. A munkahelyemre pláne nem, oda dolgozni jár az ember. Nem fogok plusz támadási felületet hagyni magamom.

A sírás nem megoldás, sok esetben csak hiszti, rinyálás és az illető még mélyebbre ássa magat lelkileg ahelyett, hogy megoldaná a problémáit.

Az emberi érzelmeket nem lehet elnyomni mert annak következményei lesznek. De annak sincs értelme, hogy kisírd magadat mert senki nem kíváncsi a te magánéleti problémáidra, max barátaid a munkahelyeden.

Most egy szakításról beszélünk ami nem kellenes de eléggé egy pillangólelkű emberre utal, hogy nem tudja visszafogni magát a munkatársak között.

Hogy ciki-e? IGEN az.

Elososorban mutatja azt, hogy mennyire nem professzionalis az a szemely a munkahelyen, Masodsorban, senkit nem erdekel es senkire nem tertosik a masok baja, harmadsorban, egy normalisabb fonok egy ilyen esetnel hazakuld hogy old meg a szaraidat majd utana menj dolgozni, ugyanis ezzel a pityergos hulyeseggel toxikus kornyezetet hozol letre es a tobbi munkatarsat befolyasolod, ezaltal csokkented a hatekonysagot.

Mindenkinek megvan a keresztje amit cipel, nem lennel sem az elso sem az utolso akit valami negativ dolog er, de ezt otthon kell magaddal es csaladon belul megoldanod, a munkahely az munkahely, nem terapias csoport meg hasonlok.

Igazából maga a szituació sem mindegy a sírást illetően. Még elfogadható az, hogy kimész a mosdóba a szünetedben vagy sétalsz egyet és ott sírsz vagy az asztalodnál pityeregsz, amikor senki nem figyel és te is épp olyan munkát végzel, ami nem igényli azt, hogy másokkal szóban kapcsolatban legyél. Még talan az is, ha épp 0 munoa van és mindenki épp ráér.

Viszont, ha a munkatársad nem tudja kivenni a szünetét, mert te a mosdóban bőgsz fél órája, vagy ki-be járkálsz az megint más.

Ugyanúgy ha nem vagy munkaképes, nem tudod ellátni a feladataidat. Vagy a sírásod miatt leáll másoknál is a munka.

Képzeld el, ha elmegy a neted és felhívod a szolgáltatót, elmondod a panaszod, erre az ügyintéző sírva fakad.

Vagy befizetsz egy nyelvtanfolyamra, ahol az adott kurzuson minden órából 20 perc azzal megy el, hogy a tanárnő a szakítását siratja.

Arról nem is beszélve, hogy mennyire kellemetlen. Bemész a bankba, hogy nem működik az automata és muszáj kivenned x ezer Forintot, mire az ügyintéző leborul a pultra és fájdalmas zokogásban tör ki, te meg ülsz zavartan, miközben mások téged neznek, hogy vajon mivel borítottad őt ki.

Aki sír, önmagát sajnálja! Az önsajnálat pedig nem vezet sehova.

Engem csak egy dolog tud meghatni, csak ettől tudok elérzékenyülni a sírás határáig, vagy egy-két könnycseppig - a szép zenék. Nem az esetleges szövegtől, ha egy dalról van szó, hanem magától a zenétől. Főleg ha egyedül vagyok, és kicsit megemelhetem a hangerőt. De előfordult már társaságban is, alig tudtam titkolni.

54F