Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Elmondjam neki, hogy a közös...

Elmondjam neki, hogy a közös kolléganőnk folyamatosan fúrja?

Figyelt kérdés
Nem tudom mit kellene tennem. Az irodában többen vagyunk nők és az egyik kolléganőm a háta mögött folyamatosan fúrja és kibeszéli a másikat. Az a probléma, hogy én mindkettővel jó kapcsolatban állok, leginkább ezzel a kolléganővel, akit kibeszél a másik. Volt már köztük korábban konfliktus, akkor mindkettő rühellte a másikat,ezt segítettem elsimítani. Egy darabig minden rendben ment, viszont az utóbbi időben megint elkezdődött, most egyoldalúan. Korábban is igyekeztem finomítani az állapotokon és nem tovább szítani a feszültséget, azt gondoltam így rendben lesz. A közös munkavégzés jól megy, a másik kolléganőm azt hiszi jó a viszony köztük, viszont amikor nincs ott, akkor állandóan nevetség tárgyává teszi és kibeszéli. A főnöknek is folyton panaszkodik róla. Nem szeretném, ha nagyon elmérgesedne köztük a viszony, viszont úgy érzem nem fair, hogy a kolléganőm naivan azt hiszi, hogy minden rendben, közben meg a másik hülyét csinál belőle. Ráadásul szinte barátnők vagyunk, így egyre rosszabbul érzem magam emiatt. A másik lánnyal próbáltam beszélni, de szerinte én látom rosszul ezt a lányt és nem is érti miért akarom védeni, szerinte mindenkinek az lenne a legjobb, ha elmenne a cégtől. Mit kellene tennem?

2023. jún. 26. 07:22
 1/8 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem nem kellene szólnod. Letagadja, kimagyarázza a dolgot. A főnök is tudja mi a szitu, és ő sem lép közbe, nem szól rá a pletykafészekre.

Amúgy azt hiszed jóban vagy ezzel a nagy pofájúval is, de biztos, hogy téged is kitárgyal a hátad mögött. Ne bízz meg benne.

2023. jún. 26. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
93%

A naiv itt te vagy. Ha neked kibeszélnek másokat, biztos lehetsz benne, hogy téged is kibeszélnek másoknak.

Én mondjuk már nem ott tartok, hogy ottmaradjak egy olyan helyen, ahol a főnök alkalmatlan arra, hogy rendet tartson.

2023. jún. 26. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
78%
Nem, nem kellene neki elmondanod. Ha valóban jó barát lennél akkor leállítanád a pletykálóst amikor elkezdi szidni a másikat. Nem kellene meghallgasd a hülyeségeit hanem kiállj a másikért vagy legalább megkérd, hogy a jelenlétedbe ne szidja már, mert Te a másik lánynak a barátja vagy (elvileg).
2023. jún. 26. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
79%
Igen állítsd le! Mondd, hogy nem érdekel, hogy nem akarod ezt hallani, hogy beszéljen másról, hogy ez görénység stb.
2023. jún. 26. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Téged is jellemez, hogy kivel jössz ki jól, kivel barátkozol.

Legalábbis ezt mondják. Itt most neked kell dönteni, hogy érdemes-e jó kapcsolatot ápolni ilyennel, aki kibeszél másokat.

2023. jún. 26. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egyszer elmondta egy kolleganőm, hogy egy másik csaj miket mond rám a hátam mögött. Nem kellett volna, semmi mást nem ért el vele, mint hogy napokig rosszul éreztem magam utána. A főnökeim meg voltak a munkámmal elégedve, a fúrós nővel szemtől-szembe semleges volt a viszonyunk, a többiekkel elég jól kijöttem, tényleg semmi haszna nem volt ennek az infónak.

Legfeljebb a főnöknek szólj, ha a szarkavarás már a munka rovására megy, bár tapaszralataim szerint annak se lenne sok értelme.

2023. jún. 26. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi, téged is ugyanígy kibeszél a másiknak. Nem kell vele foglalkozni, nem kell fasírtban lenni vele mivel kollégák vagytok, de nem is kell puszipajtásnak lennetek. Na meg alapszabály hogy magánéletből nagyjából semmit sem osztunk meg az ilyenek végett.
2023. jún. 26. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Én ebből biztos kimaradnék a helyedben. "Oké Lujza, hogy nem bírod a Juci fejét,de ezt tartsd meg magadnak vagy keress mást a kibeszéléshez. Én dolgoznék inkább, köszi".

Nekem is csomószor ki akarták beszélni egymást a munkatársak,de már az első mondatnál leállítottam őket és másra tereltem a témát. Normális ember amúgy nem a xart kavarja, hanem szemtől szemben, diszkréten rendezi az ügyet a másikkal.

2023. jún. 27. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!