Hogy fogadjam el, hogy az új munkahelyemen hátrányba kerülök, mert nem vagyok annyira szimpatikus és nem vagyok benne a "csapatban"?

Sajnos ismerem a helyzetet, engem pont azért rúgtak ki, mert nem nyaltam eléggé. A legrosszabb, hogy nem láttam semmi előjelét, végig jópofiztak velem, aztán egyik napról a másikra behívtak és azt mondták, nem vagyok eléggé a csapatba illő és konfliktusforrás vagyok. Semmilyen, ismétlem, semmilyen konfliktusom nem volt azalatt az idő alatt, amíg ott dolgoztam, mindenkivel kedves és proaktív voltam, csak nem vagyok az a szószátyár fajta, egyszer megkérdezem a feladatot, aztán ha megvan hozzá minden információm, csöndben maradok és azt csinálgatom. Volt, hogy nem mentem velük ebédelni vagy kávézni, ez sem tetszett nekik... Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire számít.

Mikor bejelentették, hogy megválnak tőlem, faggattam őket, hogy mi volt a baj velem, mi rosszat mondtam, ami miatt konfliktus volt, mondjanak példát rá, rossz volt-e esetleg a munkám, hibáztam valami nagyot, miért nem szóltak korábban ha bármi baj volt, hogy időben korrigáljam?

A szemembe sem nézett a főnököm, csak vállat vont, hogy velem úgy tűnt, nem lehet beszélni, mert nem vagyok elég nyitott.

Az egész azért volt rettenetesen furcsa, mert minden korábbi munkahelyemen kedveltek, alapvetően társasági ember vagyok, nagy baráti körrel, nincsenek szocializációs problémáim, erre pedig van elég bizonyítékom.

Akkor nagyon arcon vágott a tény, hogy kirúgtak, de utólag örülök neki. Borzalmas lett volna hosszú távon olyan helyen dolgozni, ahol nem is a munkában fáradok el, hanem abban, hogy produkálom magam egy olyan szinten, ami számomra természetellenes. Mikor "munka üzemmódban" vagyok és koncentrálok, inkább vagyok szakember, mint ember. Nem olyan nehéz ezt felfogni és helyén kezelni. Ráadásul olyan fizetést ajánlottak a következő munkahelyemen, amilyet itt soha sem kaptam volna.

Ismerős a helyzet, amiről írsz. volt néhány munkahelyem, ahol hasonló volt a közösségi szellem, mint nálatok. Az ilyen helyeken nem biztos, hogy érdemes maradni. de mindenhol van egy-két ,,seggnyaló", jól helyezkedő haveri figura. na én rendszerint az ilyen munkahelyekből kivettem azt, ami nekem hasznos volt. Ha már nem nagyon volt új megtapasztalás vagy elenyésző a lehetőség a fejlődésre, akkor elővettem a másik orcámat én is. Érted, ahol nincs miért maradni, ott minek ott maradni? Szép lassan kirugattam magam, vagy rávezettem a munkáltatót a közös megegyezéssel való felmondásra.

Voltam én már minden faiparos, vendéglátós, építőiparos, közalkalmazott.

Van 2 szakmám is, de az élet úgy hozta, hogy el kellett mennem egy raktárba dolgozni, hogy legyen valami kis pénzem. csicska melónak tűnt, viszont nem éreztem azt a fajta kivételezést és kettős mércét, mint a legtöbb helyen. Itt már volt lehetőségem arra, hogy a munkám alapján értékeljenek és ne pedig pofára. életem egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a főnököm kijelentette , hogy szeret velem dolgozni, mert nem alkudozom, nem próbálkozok külön utakkal, hanem megcsinálom amit mondanak. Fene se tudja miért, de megkedvelt a vezetőség.Jó, az is igaz, hogy 2-3 éve karácsony környékén egy kellemetlen élethelyzet után szétcsapva, betépve jártam dolgozni és vittem egy karácsonyi ajándékot a főnökömnek. Mindenesetre észrevette rajtam, hogy nem vagyok a toppoon és szét vagyok esve, így őszintén átbeszéltük, hogy mi van velem. Végűl fel kellett mondanom, mert beláttam, hogy segítségre van szükségem, ám a rehab után az első kérésemre vissza is vettek a melóhelyemre, tiszta lappal, sajnos kezdő bérrel.Na , most olyan szinten oda tettem magam a munkában, hogy erre azért felfigyeltek, képzésre küldtek, véglegesítették a szerződésem és fizetésemeléssel, a beosztásomhoz képest plafon fizetéssel jutalmaztak. Most elmondhatom, hogy vezető pozícióban vagyok és ülő munkát végzek és egy árva nyalintásba sem kerűlt ez nekem, hanem teljesítményem nyomán érdemeltem ki ezt a beosztást.

bele is szerettem ebbe a raktári melóba, holott nem terveztem kezdetben sokat itt lenni.

Ami még fontos lehet, az a kollégákkal szembeni tapasztalat. Idő kell, hogy egy közösségbe befogadják az embert. minél többen dolgoznak valahol és minél nagyobb a munkaerővándorlás egy adott helyen, annál könnyebb a beilleszkedés. Azt mondják a bölcsek, hogy néha a kevesebb több. Két szakmámhoz képest kezdőként itt keveset kerestem, de most már vetekszik a fizetésem a szakmáim bérezésével. Meg nem egy utolsó gyalog vagyok, hanem valamivel azért feljebb. Persze, ez Magyarország, ahol a sok is kevés és néha a kevesebb több. Meg hát magyarok lévén olyanok vagyunk, amilyenek.

Nekem a hit sokat segített. Nem a magamba vetett hit, hanem Istenbe vetett hitem. Elhittem, hogy okkal vezérelt ebbe a gárdába és valamit akar velem ott kezdeni. A magam módján igyekszem az embereket Isten felé terelgetni a gyárban is. Később kiderült, hogy főnököm is keresztény. Egyszer még a felmondásom előtt beszéltünk erről. Tehát Krisztusban testvérek vagyunk, szóval lehet emiatt megy jól a szekér. De ha Jézus miatt megy a szekér, ahol a kemény munka meghozza a gyümölcsét, akkor mégis csak van igazság a földön, de talán nem pont azon a munkahelyen, ahol elsőre gondolnánk.

Kérdező, vedd ki belőle, ami neked hasznos!!!