Középkorú munkavállalóknak kell tartania a fiataloktól?
20 éve dolgozom egy cégnél, úgy gondolom, mindig van mit tanulnom, van hova fejlődni, Nagyon jók a visszajelzések a vezetőség részéről is idáig. De jönnek az új munkaerők: fiatalok, tele energiával, friss tudással, diplomával, több nyelven beszélnek és én mint egy kis porszem, úgy érzem magam. Hiába a tapasztalat, a sok gyakorlat, nem beszélünk egy nyelvet. Sem tisztelet, sem elhivatottság nincs, csak a pénz hajszolása és a karrier mindenek felett.
Néha annyi ilyen túltanult jelentkezik a helyemre, hogy már felmerült bennem, nem jobban megérné őket kifizetni, akik amúgy is jönnek-mennek, gyorsan betanulnak, mint engem ennyi év után? Elbizonytalanodtam, mert rosszul esik ez a fajta "kirekesztés" a saját, 18 éves korom óta szeretett munkahelyen, ahol már annyi ember cserélődött az évek során. Ez elég speciális munka, ezért sem szeretném kiírni, de én már közel 40 évesen egy érettségivel nem tudnék máshol elhelyezkedni.
"Amúgy jobb munkahelyeken lehet igényt tartani fizetésemelésre "
Igényt tartani azt lehet bármire fűszoknyás táncoslányokra is, de KAPNI azt meg max a lónak egy páratlan testrészét lehet.
"Teljesen reális hogy ma mások az árviszonyok, és a kezdők bérigénye lehet magasabb. "
BÉRIGÉNYE!! IGÉNY! Mire fel?
Tehát akkor aki most esett be az utcáról még egy napot nem dolgozott, azt se tudjuk miféle link tróger alak, annak lehet IGÉNYE.
De aki 20 éve ott van, egypár dolgot meg letett azt asztalra, ezerszer mutatta meg a cégnek mit is ér, annak meg lóf**sz lehet, nem igénye.
Ha igénye van, megmutatják neki hogy működik a kijárati ajtó.
Ezt így jól leírtam?
Nem kell 20 évig ott rohadni ugyanazon a helyen és akkor nincs ilyen probléma.
Egyesek azért ekézik a fiatal munkavállalókat, mert váltogatják a munkahelyüket. Mit gondoltok, miért? Mert ha egy helyen maradunk, nekünk sem nő a bérünk úgy, miközben nézzük, ahogy a friss kollégákat felveszik többért ugyanabba a poziba. Váltani kell, üzletben nincs hűség meg kiskutyaság. Nekem is akkor ugrott 100 ezret két alkalommal is a bérem, mikor váltottam. Ritka az a cég, aki 2 éven belül ennyit emel.
"BÉRIGÉNYE!! IGÉNY! Mire fel?"
Jézusom, hogy lehetsz ekkora csicska? Ez üzlet. Köteles vagy megfogalmazni igényeket. Nem egy szájbakúrt rabszolga vagy.
"Köteles vagy megfogalmazni igényeket. "
És KINEK fogalmazzam meg? ki az aki az én igényeimet meghallgatja azt elárulod? Hamar megmutatják merre az ajtó. Majd szerinted a főnök leáll az én igényeimet hallgatni?
Álomvilágban élsz.
#15
A leendő/aktuális főnököd, kiscica. Interjún nem csak a munkaadó fogalmaz meg elvárásokat, hanem mi, munkavállalók is. Ez a bértárgyalás lényege. Jobb helyeken mondjuk az sem csak akkor van, mikor felvesznek, hanem évente.
És ha megmutatják, merre van az ajtó? Találsz másik helyet, ezt a helyet is megtaláltad valahogy. Amelyik munkahely ilyen, az annyit is ér, onnan menni kell, nem összeszarozni a nyelved.
Miért élnék álomvilágban? 6 év munkatapasztalatom van, 3 munkahelyem volt és számtalan sikeres interjúm.
Látszólag kettőnk közül én tudtam találni olyan állást, amivel elégedett vagyok, te pedig nem. Úgyhogy szerintem nem rád kellene hallgatni.
Komolyan nem hiszem el, hogy ilyen büdös csicskák léteznek még a munka világában...
Ki sem kellene rúgni, mondanék fel azonnal, ha a béremelésem nem követné MINIMUM az éves infláció mértékét. Hát ne vicceljünk már.
"MINIMUM az éves infláció mértékét. Hát ne vicceljünk már."
És az mennyi meg tudod mondani? Mert én nem.
És nem a KSH agyonkamuzott semmitérő száma érdekel, hanem a valóság. Mennyi az éves infláció? 20%? 25? 30? Több? mennyi?
És mely cégnél emelnek évről évre 20-30%-okat?A 77 magyar népmesében sincs ilyen.
" Ez a bértárgyalás lényege."
Már ahol van. itt én soha ilyet nem láttam. Van egy munka van egy bér, jó vagy nem jó. Ha jól itt írd alá. Ha nem jó, ott az ajtó. Tárgyalás az nincs.
"És az mennyi meg tudod mondani?"
Google a barátod. Nem csak a ksh létezik. Ennyire ne legyél már sötét. Természetes a legtöbb munkahelyen 8-10% emelést elvárni évente. Van, ahol több is alap.
"És mely cégnél emelnek évről évre 20-30%-okat?A 77 magyar népmesében sincs ilyen."
Hogy pár nagyobbat említsek: EPAM, Bosch, Thyssenkrupp, de én egy magyar, távközléssel foglalkozó kkv-nál dolgozom, aminek szándékosan nem írom le a nevét, itt is megkaptam eddig a 20% emelést az elmúlt 3 évben.
"Már ahol van. itt én soha ilyet nem láttam."
Akkor mi tart ott?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!