Mi (lehet) a következménye annak, ha valaki elalszik a munkahelyén?
Amikor még műszakban dolgoztam, volt, hogy délelőttös kolléga elaludt a gép mellett, őt kirúgták.
Az más kérdés, hogy mi éjszakásban rendszeresen aludtunk 2-3 órát, de mivel akkor főnök nem volt benn, a kamerák elől meg el lehet bújni, így sose volt belőlr gond.
Persze, a melósok között dolgozó műszakvezető pontosan tisztában volt vele.
A régi helyemen az éjszakai műszakos alvás megvolt, de ott egy csapat nem nézte jó szemmel, ők köpték be a munkatársnőmet is.
Az új helyen az éjszakai műszakban pedig rengetegen aludtunk el, ami a takarítónéninek nem tetszett.
Komolyabb balhé egyszer lett, amikor egy másik projekten egy orosz nő aludt volna és a takarítónőre ébredt fel és ráförmedt, a takarítónő meg jelentette az esetet és a nőt kirúgták.
Ami minket illet: egyszer szólt a vezetőknek a takarítónő, hogy nem tud egyesektől takarítani, mert a földön fekszenek. Akkor a vezetők bejelentették, hogy az alvó emberek komoly szankciókra számíthatnak, de semmi nem lett belőle.
Én is aludtam el, olyankor ébredésnél szóltam a kollégának, hogy most pihenjen, mert, hogy igazságos legyen, most én viszem a munkát.
Amúgy meg ilyenkor stresszeltem is, mert féltem, hogy egyszer reggel fogok felébredni, amikor bent van a vezetőség. :D De szerencsére ez nem történt meg.
Ez attól is függ, hogy hol, mennyi időről van szó, milyen körülmények között.
Vannak olyan munkák, ahol előírt pihenőidő van, ott ha a pihenőidő alatt alszik valaki, elbóbiskol, az belefér például. Vonatokon például van éberségjelző, ami a vészfékezést is beindítja, ha a mozdonyvezető elbóbiskol.
Én szoftverfejlesztő csapatban dolgozom, van kollégám, aki ebéd után 15-20-30 percre elvonul egy kicsit aludni, de például beszüntettük az egész napos megbeszélés maratonokat, mert egy idő után volt, aki bealudt. Nem rúgtak ki még senkit ilyenért, inkább odafigyelünk jobban a munkaszervezésre, a megbeszélések ütemezésére.
Jó eséllyel kirúgás, börtön -mert ha elaludnék, akkor több halált okozó tömegbaleset lenne.
(Buszt vezetek).
Most ez attól függ, milyen munkahely, munkakör. Ártasz-e vele vagy sem.
Mi jót röhögtünk munkatárson aki elaludt. Megrendelőnk projektvezetője a kooperáció kellős közepén aludt el és elkezdett horkolni. Mondjuk el is küldték :D
Feketelista? Ugyanmár!
Egy barátom mesélte, hogy a munkahelyén otthagyta a munkát félbe, mert nagyon wcre kellett mennie, amire visszaért, már ott várta a főnök és mondta, hogy erről komolyan beszélni fognak. Azóta sem beszéltek róla.
Hidd el, attól, hogy a főnöknek nem szimpatikus az, hogy te elbóbiskolsz, nem egyenlő a feketelistával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!