Vezetői tisztségű alkalmazott kötelezhető-e, hogy szabadságát állandóan kvázi távmunkaként töltse?

Köszi válaszaitokat, persze pl én is szoktam tovább bennmaradni vagy otthon még gondolkodni, hogyan lehetne vmit még jobban megoldani, de szabim idején max akkor bírnék a céges dolgokra huzamosan ráfeküdni, ha nagy gondban lenne a munkahely, és gyak visszarendelnének minket, vagy pl megcsúsznék egy feladatommal, amit szabim elején itthonról fejeznék be, de hogy távmunkával töltsem ki szabimat, az számomra idegen érzés.

Azért is érdekel a kérdés, hogy megértsem, milyen nehéz vezetőinknek, és azért is, hogy legyen róla fogalmam, milyen lenne vezetőnek lenni (lehet, h egyszer szívesen eljutnék erre a "szintre", bár lehet, hogy jobb érzéssel maradnék meg alsó szintű beosztottnak).

Tény, hogy aki sok mindent visz, kritikus döntéseket hoz, az nem igazán teheti meg, hogy akár csak egy hétre lepattintson mindent magáról. Ez egy ilyen megbízatás, nem sematizálható, nem lehet hirtelen vki másra csak úgy átruházni, főleg aki addig belülről nem is követte a szálakat.

És hát ha ez társadalmi mértékben így "szokás", akkor kimondatlan alapelvvé válik, hogy egy főnöknek például kvázi nincs szabadideje, ergo aki vezetői szerepre vállalkozik, az ezzel (is) jár.

Ahogy jeleztem, nem tartozom azok közé, akik munkaidőn túl magasról tesznek hivatásukra / munkatársaikra, soha nem válnék mérgessé, ha kollégám szabim alatt útbaigazítást kérne (akár tudja, h szabin vagyok, akár nem), amit tudok, okostelóról elintézem nekik, de az nekem kissé ijesztő lenne, ha ilyenkor is hallgatólagos elvárás lenne, hogy szgépem előtt kvázi ugyanazt csináljam, mint bent, max annyi, h teljes gőz helyett félgőzzel (v másfél gőz helyett teljes gőzzel), ahelyett, hogy szellemi és minden értelemben kikapcsolódjak arra az időre.

Köszi, #5-ös, ezexerint hasonlóan vélekedünk, amint már írtam is, pontosan ilyen esetekben maradok munkámnál tovább, vagy foglalkozom szabadidőm alatt céges dolgokkal.

Tetszik a szóalkotásod ;-) , néha én is átélem ezt, amikor vmiben érzem, hogy ki tudnék tűnni, és nem bírnám, hogy leszálljak róla, nehogy ne engem kössenek össze a témával, noha nem szokott kapkodás lenni, hogy máris elhappolják munkámat.

Amúgy mennyivel más volt diákként szabin lenni, amikor leáll a tanítás, mint munkahelyen, ahol ha szabira megyek, úgy érzem, mintha kivonnám magam a csapatból, és másoknak kell tolniuk a szekeret (a vicc az egészben, hogy ezt mások így nem éreztetik velem, sőt volt már, hogy kifejezetten kérte vezetőm, hogy most már magamra is gondoljak és ideje nyaralni menni). :-)