Mennyire rajongotok azért, amikor betanítotok valakit nagy nehezen, és felmond utána?

Nem izgat egyáltalán.

Én nem csinálok ebből személyes vagy lelkiismereti kérdést, ez az élet rendje, a joga megvan hozzá és a munkáltatónak vállalnia kell a kockázatot. Szintén a munkáltató feladata az, hogy oly módon ossze el a munkát a dolgozók között, hogy ne háruljon senkire sem extra terhelés amiatt, mert épp be kell valakit tanítani.

2-es vagyok ebből azt akartam kihozni, hogy ha a betanítás miatt én túlterheltnek érzem magam, akkor a munkáltatómra nézve nehezményezem ezt, nem pedig az új emberre vagyok dühös.

semennyire. Mégis ki rajong ezért, hogy a munkája, több 100 óra elégett az életéből a semmire?

Nézd a betanuló szemszögéből. Ráment neki csomó stressz meg idő, aztán kénytelen volt rájönni, hogy nem is jó a hely és kereshet másikat. Szívás.

nem kotelezo ott maradnia. sajnalnam hogy sok ido ment ra, de nem hibaztatnam, ha kapott egy jobb lehetoseget

Nem a betanított emberre haragszom ezért. Nálam az szokta kiverni a biztosítékot, hogy időt, energiát, türelmet - és nem jut eszembe hirtelen, hogy még mi mindent áldozok be - egy új ember betanításába, és amikor ezzel meg vagyok a munka mellet elkezd továbbtanulni azért, hogy minél hamarabb leléphessen onnan, ahol vagyunk. Nem az a problémám, hogy kitűzött céljai vannak egy embernek, hanem az, hogy néha kevesebb időt tölt el nálunk a betanított ember a feladatkörében, mint amennyi időt felemésztett a betanítása. És higgyétek el, hogy nem rajtam múlik az emberek távozása, - egyszerűen olyan a munka, amit sok ember képtelen sok éven keresztül végezni, itt folyamatosan dolgozni kell és ez nem tetszik nekik a leginkább. Amint lehet, pattannak innen. Ami még külön nyomaszt engem, hogy miközben mindenki várja az eredményeket tőlem, elvárják a közvetlen kollégáim azt is, hogy az oktatással párhuzamban olyan szinten végezzem a napi munkáimat is, mint ha nem lenne mellettem senki a munka közben. Ez különösen kellemetlenül érint, mert nem értenek ahhoz, ill. türelmük nincs ahhoz, amit én végzek el egy oktatás közben, de vállalni senki nem akarja saját elhatározásból azt a "lógást". Amikor kikerül a kezeim közül egy munkára felkészített ember, akkor viszont teljesen természetes mindenkinek, hogy az új munkaerő felkészültebb, mint némelyikük. Nem jó ez nekem így - és jeleztem is a főnökömnek, hogy kezdek megfáradni abban, hogy mindig én nyerem meg ezt a feladatot (még akkor is, ha ezt tulajdonképpen értelmezhetem a bizalom jeleként úgy, ahogyan a felmutatott eredmények elismeréseként is). Számolatlanul képeztem ki a feladatrendszerre az embereket és hiába tudja valamennyi jól a feladatát, miután végeztünk, alig tudunk felmutatni valamit, - 20 lehetőségből egy marad meg! Ez egy sziszifuszi küzdelem és abból lesz majd előbb-utóbb a baj, hogy ki fog öregedni a feladatokat magas szinten művelők rétege, aztán nem lesz senki, aki tovább vigye az ismeretek átadását.

Már attól hányok,ha be kell tanitanom valakit...

hát vagy Ő mond fel, vagy te