Ha a cég le akar csapni a még meg sem szerzett végzettségemre, nem kellene beszállni a képzési költségbe?
Egyetemi képzést végzek ráadásul fizetőset, kemény 300.000 /félév.
Nem a cég küldött, magamtól jöttem, a cég nem is tudta hogy elkezdtem jó ideig.
Amikor megtudták egyből felcsillant a szemük, hogy ezzel az új végzettségemmel X munkakört is vihetek, és akár át is tennének ebbe a munkakörbe még a képzés alatt.
Mondtam semmi gond, készen állok rá-HA beszállnak a képzési költségekbe. mondjuk állják a tandíj felét és akkor beszélhetünk.
Na egyből nem kellett az új munkakört betöltenem. Azonnal lekerült a napirendről.
De ezek komolyan gondolták hogy majd saját pénzből fizetem a képzést és ők meg nulla hozzájárulással élvezik ennek pozitív hozadékát?
Fizetni semmit de a haszon meg kéne?
Ja és a köv az lesz hogy még a jelenlegi munkakörömbe se kellek majd, mert mertem nemet mondani a főnöknek. Illetve nem mondtam nemet, csak feltételt szabtam. Az már úgy nem jó, hát feltételt csak ők szabhatnak...
Nagyon fordítva ülsz azon a bizonyos lovon.
Ez max úgy működik, hogy ha elvégezted az iskolát, és be tudod tölteni azt a jobb posztot, akkor el lehet kezdeni magasabb bérről tárgyalni.
"ogy ha elvégezted az iskolát, és be tudod tölteni azt a jobb posztot"
te ülsz fordítva a lovon. A cég azt azt akarja azt a posztot már most (akár holnaptól) töltsem be, noha a végzettségem még sehol.
A másik meg magasabb bér? Egy fillérrel se kínálnak magasabb bért, ez fel se merül, ők úgy képzelik az eddigi béremért töltöm be az új posztot.
De beleköptem a levesükbe, azzal hogy nemet mondtam.
Nyilván 1-2 hónapom van itt hátra aztán lapát.
"Vagy úgy gondoltad, hogy ha majd végzel és elmész egy másik céghez"
Nem. de nem is nettó 140-ért fogok bohóckodni az új helyen...
erről ennyit.
Nagyon ki fogsz ám tolni a céggel ha nem vállalod el. Meghirdetik és felvesznek valaki mást. Na bumm... Viszont magaddal tényleg kitolsz, hiszen szerezhetnél tapasztalatot végzettség nélkül is abban a pozícióban és miután elvégzed az iskolát akár elhelyezkedhetnél máshol, akár annál a cégnél magasabb fizetésért.
Nagyon beleköptél a levesükbe... Valószínúleg máshol tárt karokkal várnak majd és végzettség nélkül felvesznek majd olyan pozícióba, ahova végzettség kell, de neked nincs.
Ha ilyen munkavállalóm lenne, én örülnék ha elmenne a cégtől.
"Ha ilyen munkavállalóm lenne, én örülnék ha elmenne a cégtől.
jajjajaj hagyjuk már ezt a szar üres nulla dumát ! Tán én alkalmazom magamat?Tán rajtam múlik? Rúgjon ki, fizesse ami jár és már holnap nem megyek! Rajtam áll talán?
hajrá ki lehet rúgni.
Aztán lehet keresni az utódot Pesten nettó 140-ért! TÖMEGEK jönnek majd! A teszkóba a mekibe nem mernek ennyit fizetnek!
Tömegek állnak majd sorba!
Ez nem egészen így működik. Ha jobb pozíciót kapsz, akkor az kapásból megérheti neked, még ha a fizetésed nem is változik, mert diplomával és azzal a munkatapasztalattal jobb pozíciókba tudsz majd jelentkezni.
Egyébként, ha a cég fizeti a képzést az általában komoly kötelezettségeket von maga után, legalább pár évre előre alá kell írnod, hogy ott maradsz.
"ahova végzettség kell, de neked nincs.“
van végzettségem. Ugyanis a jelen munkámat is végzettséggel töltöm be.
Sehol nem írtam hogy a megszerzendő egyetemi papír az első lesz...
Az egy újabb végzettség lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!