Ez másnál is így volt első munkahely keresésnél?
Estis iskola mellett szeretnék dolgozni valamit.
Valamiért borzasztóan félek az egésztől, azt se tudom, hogy kezdjek hozzá.
Egyébként sem vagyok az a szociális típus.
Mindig az jár a fejemben, hogy vajon meg fogok e felelni, valamit elrontok?
Nektek, hogy ment az első munkahely keresés és a munka?
Hasonlóan, aztán rájöttem, hogy "most nincs munkám, ha nem vesznek fel akkor szintén nem lesz munkám, rosszabb tehát nem lesz". Végül engem spec. felvettek az első helyre ahova küldtem önéletrajzot, azóta is (2 éve) ott vagyok és nagyon szeretem. :)
Vesztenivalód nincs, az tuti. :)
Ez még többedik munkahelynél is így van. Hiszen minden munkahely más, idő kell míg betanulsz, és addig benne van a pakliban a rontás.
A fontos az, hogy az elején merj kérdezni. Szeretik is, mert látják, hogy lelkes vagy, tanulni akarsz.
Nekem maga a munkahely keresés nem volt nagy "was ist das", mivel az iskolának volt kijelölt gyakorlati helye, és mindenkit felvettek a végzettség megszerzése után. Az első 2 év viszont nehéz volt, mert rá kellett ébrednünk, hogy a gyakorlaton semmit nem tanultunk szinte, hiába töltöttünk folyamatosan másfél évet gyakszin. De olyan helyre kerültem, ahol sok segítséget kaptam, támogattak. Azóta is visszasírom a helyet, nagyon sajnálom, hogy el kellett jönnöm onnan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!