Megaláztak a munkahelyemen, ti mit tennétek?
Suli mellett egy gyárban dolgozom, 20 éves vagyok. Mivel kevés a fiatal lány a cégnél, mint az lenni szokott, itt is többet foglalkoznak velem, mint azt amúgy indokolnám. Fiatal vagyok, tűrhető kinézettel, néhány ember szerint már nagyjából megvoltam a fél cégnek. Ennek az összes valóságalapja, hogy a külföldi főnököm udvarolgatott egy időben, csak igen feltűnően tette, ezért mindenki hamar rájött a dolgokra. Én szívesen beszélgettem vele nyelvgyakorlás céljából, illetve meg mert mint embert hamar megkedveltem, de nem mondanám, hogy olyan sokat beszélgettünk. Mindenesetre mivel a többség nem tud a cégnél angolul, nem tudhatták, miről (egyébként általában teljesen átlagos dolgokról) folyik a diskurzus. Ennek ellenére már megmondtam a főnöknek, hogy hagyjon, mert nem szeretnék tőle semmit.
Ma az egyik középvezető, akinek az én beosztásomhoz annyi köze van, hogy a beosztottjai csomagolják az általam ellenőrzött dobozokat, megkérdezte a két fiútól, akik várták, hogy kész legyek, mivel épp nem volt más munkájuk, hogy mit csinálnak. Mondták nagy viccesen, hogy arra várnak, hogy tömködjenek (bubifóliával a dobozt, de vicces, mert kétértelmű, haha), mire a középvezető megvetően rám nézett, és azt mondta, hogy most majdnem mondott valamit, de inkább nem. Értelemszerűen ezt nem engedtem el a fülem mellett, sejtettem, hogy mit szeretne mondani. Mondtam, hogy ha már elkezdte, fejezze be, mire azt mondta hangosan, a fiúk és egy tízméteres körben mindenki füle hallatára, miközben mint egy rongyra, úgy meredt rám, vagyis csak felém, hogy "tömködi azt már más", és elvonult.
Jogos a felháborodásom? Valószínűleg a főnökre célzott, de de nem gondolom, hogy még ha lenne is ennek alapja, joga lenne hozzá, hogy így megalázzon, illetve ilyen undorítóan és lealacsonyítóan nyilatkozzon rólam meg a testemről. A dolog pikantériája, hogy nem mintha ő ezt tudná meg köze lenne hozzá, de két hónapja veszítettem el a szüzességem az első szerelmemmel, így különösen sértőnek érzem ezt.
Mit tennétek a helyemben? Csak azért, mert fiatal vagyok, és visszahúzódó, hagynom kellene, hogy így beszéljenek velem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Naiv vagy,és nem tudod hogy kell viselkedni.
Hiába haborodsz fel, ez így van.
Ezekből fogod megtanulni, hogy viselkedj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Jól tetted hogy kiáltál magadért
Azért mert lány vagy ne hagyd magad

Teljes mértékben igazad van. Undorító az ilyen ember.
Én elmondanám a felettesenek, hogy mi történt és örüljön, H nem jelented fel..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!