Munkáltatónak mennyi ideje van le nem töltött felmondási idő miatt bíróságon bármit is követelni rajtam? Évek?
2016ban otthagytam egy helyet a főnökkel való vitám miatt egyik naptól (sőt egyik percről) a másikra. Nem voltam próbaidős, lett volna felmondási időm. Kaptam még akkor több telefont a felmondási idő alatt hogy menjek be (nem mondták mi lesz ha nem). Nem mentem be leszartam.
Majd még 16ban kb pár héttel az ominózus távozás után jött egy levél a cégtől hogy fizessem be a le nem töltött felmondási időre járó béremet kártérítésként.
Nem fizettem nem is válaszoltam.
Azóta csönd. Semmi. Ez 16 év elején febr környékén volt.
mennyi ideje lenne a cégnek bármit is tenni ezzel kapcsolatban jogi úton? 3 év vagy 5 év?
Van egy sejtésem persze hogy semmit se fognak tenni ha akartak volna már tettek volna, csak kérdezem.
A Munka Törvénykönyve általánosságban 3 év elévülési időt határoz meg a munkajogi követelésekre.
Hacsak nem valami bűncselekményhez volt köthető a dolog, jogilag az már rég semmis. Na meg ha nem is kerestek ennyi év alatt sem, akkor nyilván részükről sincs meg a szándék jogi útra terelni az ügyet
Nem a semmire járt, jogos lett volna a követelésük, és kegyetlenül megszívhattad volna. Nem tudhatod, pontosan mennyire is voltál közel a munkaügyi bírósághoz.
Jó eséllyel szimplán úgy döntöttek hogy nem érsz annyit hogy miattad bíróságra kelljen járni nekik is, de könyveld el úgy, hogy mázlid volt.
"Nem a semmire járt, jogos lett volna a követelésük, és kegyetlenül megszívhattad volna."
Ez így van de a VOLNA mondatoknak semmi értelmük. A lottó ötöst is megnyerhettem VOLNA de nem nyertem, elüthetett VOLNA egy autó de nem ütött el.
Mi lehetett VOLNA kit érdekel. Az a lényeg mi LETT. Semmi.
Oké, akkor jogos VOLT a követelésük.
Mellesleg ha direkt a tűzzel játszol, akkor igen sokat számít az is, ha valaki azt mondja, megégethetted volna magad. Ugyanis ez magában hordozza azt is, hogy attól hogy legutóbb megúsztad, ne bízd el magad, mert legközelebb is bőven van rá esélyed hogy megégeted magad.
Most is távozni fogok 1 héttel leszarom a 3 napot még a hetet vagyok itt és megyek máshova.
Itt nem fenyegetnek mondták 30 nap én meg mondtam 1 hetet tudok maradni.
Vállat vontak. Nem jöttek nagy bánatba.
Nem fogok meglepődni miért lepődnék, ez is benne van.
Miért kéne ezen meglepődni?
Annyi hely van ha azt mondják ne menjek X helyre többet akkor mi van. Itt vagyok a 2 milliós Pesten meddig leszek állás nélkül? 1 hétig?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!