Szerintetek mégis mit rontottam el? (munkahelyi zaklatás)

Leírom a sztorit, előre is köszönöm ha végig olvasod, sajnos röviden nem tudom kifejteni.

Szóval, 1 évvel ezelőtt vettek fel egy munkahelyre, ahova ismeretség által kerültem. Persze ez hamar kiderult. Ettől függetlenül még nem láttam ebben egy olyan egetrengeto nagy problémát. Azt gondoltam, ha jofejek a kollégák és látják, hogy ettől még nem bánik velem másként a főnök és jól is dolgozom, akkor nem lesz baj és nem csinálnak belőle nagy ügyet. Hát nem így lett. Amit ezek lemuveltek velem, és nem csak velem, hanem mindenki massal aki új volt, az szerintem kimeriti a munkahelyi pszichoterror fogalmát. Az állandó osszesugas, gunyolodas, megalazas, munkádhoz szükséges információk elhallgatása, olyan munka radbizasa amit korábban nem csináltál, a hibaid felnagyitasa, zavarba hozas a vendég előtt és még sorolhatnam..

Ezeket nem csak velem játszottak el, hanem mindenkivel, ezért nem is értem, ezek szerint tok mindegy hogy ismeretség által kerültem ide, mert ha nem, akkor is ezt csináltak volna.

Én ezt nagyon rosszul viseltem. Úgy éreztem, nem tudok ilyen légkörben dolgozni. Reméltem, hogy idővel abba hagyják, vagy megszokjak, hogy ott vagyok. De nem így lett. Egyre jobban piszkaltak. Az elején nem is mertem szólni a főnöknek, mert nem akartam azt, hogy én legyek az árulkodós vagy az aki a "problémás", akinek mindenkivel baja van. Végül viszont megelegeltem és szóltam a főnöknek, akivel egyébként jó viszonyban voltam, ismertük egymást korábbról. Elmondtam neki, hogy a segítségét kérem, mert úgy érzem a kialakult helyzetet már nem tudom egyedül kezelni. Feltűnően egyszerűen reagalta le a problémám, csak annyival, hogy ne foglalkozzak velük, meg hogy csak a munkámra koncentraljak, de emellett megigerte, hogy rájuk szól majd. Ez így is történt, szólt nekik, hogy ne bantsanak engem, de ettől még nem hagyták abba. Ezek után többször is szóltam, miután már sorra jöttek új emberek ide dolgozni és mindegyik panaszkodott ezekre a kollégákra, azt mondták, hogy ilyen rosszindulatú emberekkel meg nem dolgoztak együtt. Majd sorra mentek el az emberek,mert mindenkit elmartak.

Sok más szempontból viszont megfelelt volna nekem ez a munkahely. Jó pénz, jó beosztás stb, viszont nem bírtam ebben a mérgező környezetben dolgozni, ezért eldontottem, hogy nem fognak engem innen kiturni és küzdeni fogok ezért az allasert. Óvatosan, de mindig jeleztem, hogy én nem szeretnék itt maradni, ha nem lesz változás. Ki akartam harcolni az igazam és a többiek védelmére kelni akik el lettek kergetve. A főnökön viszont azt láttam, hogy nem érdekli a gondom. Végül pszichésen olyan szinten kicsinaltak, hogy panikrohamaim lettek és annyira fájt a mellkasom, hogy nem bírtam dolgozni. Végül annyira szorongtam, hogy egyik napról a másikra elmentem beteg állományba és csak a pult vezetőnek szóltam, hogy nemtudok holnap bemenni,mert nem vagyok jól. Nem akartam megtenni ezt a lépést, mert tudtam, hogy elég gáz az utolsó percben benyogni, hogy nem megyek, de tényleg nem bírtam..

Az 1 hetes betegszabi után megprobaltam vissza menni (pedig éreztem, hogy nem fog menni), és a 2.nap sírva kereckedtem el a pultvezetotol, hogy nem bírok itt maradni,egyszeruen nem megy. Amellett, hogy a munkahelyemen ilyen rossz a légkör, a maganeletem is káoszban és nagyon túl vagyok terhelve, tehát nem csak a kollégák miatt voltam ilyen rosszul, de nagyban hozzajarultak. A sztori úgy végződött, hogy a főnököm felhivtam, hogy úgy érzem nem megy, hogy bemenjek dolgozni és hogy nem tudok ilyen kollégákkal dolgozni de konkrétan a "felmondok" szó nem hangzott el a számból. Másnap újból felhivtam, hogy mondjam neki, hogy ismét ki kell iratnom magam betegszabadságra mert én így nem bírok dolgozni. Erre azt válaszolta, hogy "te már tegnap felmondtal és egyébként is, csak az ismeretségi viszonyunkra tekintettel nem ruglak ki páros lábbal, ahogy azt megerdemelned.. Valamint semmi konkrétumot nem tudsz mondani, hogy mivel készítenek ki a kollégáid, csak vadaskodsz, továbbá egyik napról a másikra elmesz betegszabadságra, és ami a rosszulleteid illeti, az nem betegség, arra neked nem jár betegszabadság, ha nem jössz ki a kollegaiddal, akkor mondjal fel ". Stb.

Először is ezt az egészet hallani azért volt igazságtalan, mert egész idő alatt jól végeztem a munkám, 1 embert nem tud mutatni aki megmaradt volna ezek mellett a kollégák mellett, továbbá hagyja, hogy kicsinaljak az embert, majd amikor olyan állapotban vagyok, hogy nem bírok már dolgozni, annyira rosszul vagyok a szorongastol, utána megkapom, hogy ez nem is igazi betegség, nem jár betegszabi, kiforgatja a szavaim, hogy én felmondtam miközben nem. Én ebből az egész sztoribol annyit érzek jogosnak, hogy a főnöknek kellett volna szólnom, hogy nemtudok jönni dolgozni és nem a pultvezetonek.

De másrészről nem érzem úgy, hogy ezt erdemelnem. Mostmar világos számomra, hogy a főnök azért nem akart a kezdetektol fogva erőteljesen fellepni a probléma ellen, mert neki az az érdeke, hogy az a 3 rosszindulatú gracia itt maradjon, mert jó munka erő. Nem számít, hogy mindenkit elmarnak és kicsinalnak. Most a főnökömmel való jó viszonynak is annyi, mert ő inkább engem rúgott ki. Talán ott hibáztam, hogy olyan voltam mint egy faltoro kos, hogy én már pedig nem hagyom, hogy ezek tönkre tegyenek és márpedig én kiallok az igazam mellett és a többiek igaza mellett, akik ugyan azon a véleményen vannak mint én, csak nem szólaltak fel ennyire erélyesen mint én. Végül én ittam a levét az egésznek.

Kérdezlek titeket.. Akkor ha nem így, mégis hogy máshogy álljon ki az ember magáért? Mindent megprobaltam és mégis ez lett a vége.

Mások azt mondták, hogy nem kellett volna ennyire az igazsagomert harcolni, hanem felmondani a francba..

De én úgy voltam vele, ahogy másnak, úgy nekem is jogom van itt dolgozni. Csak éppen a fonoktol való segítséget nem kaptam meg és alkalom adtan engem tavolitott el, miközben tudja milyen helyzetben vagyok magánélet téren. A vele való utolsó beszelgetesemkor olyanokat állított, hogy még soha senki nem panaszkodott ezekre a kollégákra és soha senki nem ment el miattuk. Miközben ezt ő maga is tudja hogy nem igaz, és a titkarnoi is mondták nekem, hogy megszamolni sem tudják, hányan mentek el.

Ugy éreztem egy áldozat vagyok, akinek mindenki az ellensége lesz az utolsó percben, mert őszintén harcoltam az igazamert. A főnöknek valószínűleg az nem tetszett, hogy folyamatosan az orra alá dorgoltem egy valós problémát, amin ő nem akart változtatni. Ezért könnyebb volt engem eltavolitani, amivel együtt egy jó viszont is tönkre vágott.

Mással is történt ilyen?

Bocsi ha hosszú lett, nem tudtam rövidebbre fogni.