Béremelés után 1 nappal felmondani ciki vagy kit érdekel így járt a cég és kész?
Épp múlt hét pénteken kaptuk meg az emelést a cégnél. Ma kaptam meg az emelt bérről szóló új szerződést tehát mától él az emelt bér. De én jó ideje állást keresek és épp ma írtam alá az új hellyel. Sűrű nap volt. Így holnap reggel első dolgom lesz felmondani.
Szerintetek mennyire gáz ez így? Bért emelnek és én meg másnap felmondok?
Vagy álljak úgy hozzá hogy c«est la vie, ezt dobta a gép? Így járt a cég?
Attól hogy aláírtad nem jelent semmit, az ember nem önszántából dolgozik, hanem mert ez a legbiztosabb forrás, ha nincs más lehetősége.
Sajnos sok ember azt hiszi hogy Ő van a munkahelyért, pedig ez rossz hozzáállás.
Nem ciki. Magam is tudok olyan esetről amely a béremelés után történő kilépésről szól. Ott a mérték és az időhúzás volt a motiváció. A tudás nem számított, engedték kilépni.
A cég meg így járt. :)
Én is voltam így. De nekem törvény írta már elő igy nagy kegyesen emelték de én ugye utána fel is mondtam ,leleptem, mert ugye egyébként semennyire sem becsültek meg.
Be is szóltak hogy de hát most emelték. Én meg vissza szóltam hogy igen de egyrészt alig másrészt azt se azért mert én szóltam már ötvenszer hanem mert muszáj volt! Törvényileg. :D
Szóval simán , ne foglalkozz vele. Előbb kellett volna gondolkodni nekik ;)
felmondtam. nem érdekelt kb senkit nem kérdeztek semmit, elvették a papírt, még 30 nap felmondási idő.
kutyát se érdekli az egész úgy tűnik.
ÍJ
(egyébként nagy eséllyel sz*rnak rá, mit csinálsz, döglött kutyát nem érdekli)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!