Érezted már, hogy akit helyettesítesz, bárcsak ne jönne még vissza dolgozni?

Nem, pont az ellenkezőjét szoktam érezni.

Akit nekem kell helyettesíteni, nagyon felületes a munkájában, és mindig ott hagyja a nyakamra az ő melóját, ami tele van hibával és nekem kell kijavítani. De már van olyan, amit ki sem lehet. Ilyenkor alig várom, hogy jöjjön már vissza és vegye vissza a munkáját, aztán sz...rakodjon vele ő tovább! Utálom, amikor helyettesítem, nálam marad a munkája, az én nevem alatt fut, aztán amikor kiderül, hogy tiszta rossz, akkor engem szidnak le!! Pedig nem is én rontottam el eredetileg. >:-(

Én sosem éreztem ilyet. Volt, hogy engem is dicsértek, mennyivel jobb velem dolgozni, mint a másik kollégával, de a pluszmunka a hátam közepére nem hiányzott. Elég nekem a saját feladatom, nem akarom még másét is csinálni.

Illetve nem is nagyon hittem a mézes-mázas dicsérő szavaknak. Az, hogy átvettem valaki helyét és pár hétig én vittem az ő dolgait is, tök jó dolog annak, akik amúgy vele dolgoztak együtt: végre jött egy új ember, történt valami érdekes, esetleg vannak olyan szokásaim, amit kedvelnek, de ha ott maradnék, abban a társulatban, pár hónap után eltűnne az újdonság varázsa és engem is ugyanúgy megunnának, mint azt a kollégát, akit helyettesítettem. Ez van, ilyen az emberi természet.