Nem tudom, mi tévő legyek? Úgy érzem, egyre jobban maga alá temet az egész.
Figyelt kérdés
Nyolcadik éve dolgozom az állami szférában, viszont úgy érzem, egyre kilátástalanabb a helyzetem. Egyetemet végeztem, de így 7 év után úgy érzem, kiégtem. Három hónapja váltottam másik állami munkahelyre a némileg több pénz miatt, viszont egyre rosszabbul érzem itt magam. A baj onnan ered, hogy itt is nagyon kevesen vagyunk, kb. fele annyian, mint kellene, viszont ugye központilag van meghatározva ez a létszám. Úgy érzem, túl nagy rajtam a nyomás, ennyiféle dolgot egyre nehezebben tudok tisztességesen megcsinálni, 3-4 ember munkáját végezni. A napjaim másból sem állnak, mint ide kapok, oda kapok munkából, éppen mit ad ki a főnök. Nem szeretem a munkám. Gyomorgörccsel megyek be a munkahelyre, már hétvégén sem tudok kikapcsolni, bő egy hónapja pedig nehézlégzést tapasztalok, mintha valami nehéz súly lenne a mellkasomon, rosszul alszom és iszonyú fáradékony vagyok. Úgy érzem magam, mint aki szinte lebénult. Nem tudok egy jót nevetni sem már. Szerencsére a párkapcsolatom rendben van, mégis úgy érzem, egyedül vagyok és egyre mélyebbre süllyedek lelkileg és egyre jobban maga alá temet ez az egész, és a bizonytalan jövőkép. Nem tudom, mi tévő legyek, hogyan törhetnék ki ebből. Munkahelyet váltanék, de hová? Csak egy nyugodt munkát szeretnék végre.2019. aug. 24. 20:27
1/5 anonim válasza:
erd be egy kevesebbet fizeto melohellyel ahol kevesebb a stressz. vagy amit tudok meg tanacsolni, hogy kezdj el meditalni. nekem sokat segitett a munkahelyi stressz levezeteseben. a sport is jo szokott meg lenni. amig nem tudsz valtani addig ezek segithetnek. hosszu tavon ki fog kesziteni a stressz, a nehezlegzes mar eleg eros tunet.
2/5 anonim válasza:
Mi a végzettséged és mivel foglalkozol?
3/5 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm az eddigi válaszokat! Szívesen fogadok még!
#2: Igazgatásszervező végzettségem van, a Corvinuson végeztem. Jelenleg lakástámogatási ügyintézőként dolgozom Budapesten. Korábban földhivatalban dolgoztam, egy évig pedig a nyugdíjmegállapításon.
Jelenlegi munkám meglehetősen összetett: jó pár ügytípusban "sima" ügyintézés, hatósági ügyintézés, e-ügyintézés, bejövő beadványok iktatása, saját hivatali és ügyfélszolgálati e-mailek megválaszolása, telefonhívások kezelése. Csak mivel nincs elég ember, mindezt "most ezt csináld, most azt csináld" módra, úgy, hogy közben tartani kell a 8 napos ügyintézési határidőket, tehát azt közben tartsd számon. Szabira menni pedig szinte lehetetlen, egy hétnél hosszabb pedig kizárt!
2019. aug. 24. 22:36
4/5 A kérdező kommentje:
Eddig mindig jó munkaerő voltam, tipikusan "azt a lovat ütik, amelyik húz" típus. De egyszerűen belefásultam, belefáradtam.
2019. aug. 24. 22:39
5/5 anonim válasza:
Kihasználnak és te ezt hagytad. Biztos ismered: csak azt teszik meg velünk, amit hagyunk. Ideje az egzisztenciádat kockáztatni a szolgalelkűség az egészségedet kockáztatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!