Úgy érzem sosem lesz senkim?

Joggal írhatja bárki hogy fiatal vagyok, és még rám találhat a szerelem, (18 vagyok) ugyanakkor van egy nagy félelmem ami kezd eluralkodni rajtam.

Egy nagyon nyitott ember vagyok, akinek rengeteg barát és élmény jött össze az eddigi életében, nem népszerűnek mondanám magam, és nem is akarom ilyen jelzővel illetni magam, szimplán könnyen megszerettek az emberek, szinte mindenki, mintahogy én: elfogadtam bárkit, bárhova beilleszkedtem, és nagyon boldog éveim voltak. Ugyanakkor úgy érzem van egy nagy hibám, ami a párkapcsolatokra vetül, és a hétköznapokban baráti kapcsolatban nem nyilvánul meg

Hirtelen harag, apró dolgokért amit azonnal megbanok, és sok meggondolatlan hirtelen gondolat, és nagyon sértő tudok lenni a másik féllel szemben, pedig nem tudatos úgy érzem

Nem volt kapcsolatom, és ha belegondolok ez (is) talán befolyásolta az egészet. Lelki sebeket hordozok a családom felől, a bátyám tönkretett lelkileg, és a férfiakhoz való viszonyom szerintem kezdetekben nem rémes, de atmegy ilyen kissé féltékeny és hirtelen harag jellegbe, indulattal reagálok olyan dologra ami kicsit is megbántot.

Felismertem a dolgot, járok pszichológushoz, de havonta egyszer van lehetőségem elmenni, így van időpont, és úgy érzem nem fejlődök.

Persze itt nem arra kell gondolni hogy egy teljesen kattos idióta lennék, hanem apró dolgokra:kezdetben nagyon jó minden, de ha megsértenek kicsi dologgal (konkrétan ha alakul valami valakivel) hirtelen indulattal tudok reagálni, vagy sértéssel. Nem akarok de ez következik be.

Hogyan tudnék ez ellen tenni? Szeretnék de nem jutok egyről a kettőre. Én hűséges vagyok és megbecsülném a párom, de úgy érzem ez az indulat dolog nincs jó képpel a jövőre vonatkozóan.. Félek nem lesz kapcsolatom, bár az is lehet csak tulreagalom?

Barátokkal nem vagyok ilyen, és igazából ez a hirtelen indulat szinte mindig csak messengeren szokott elojonni. Mi a véleményetek? Őszintén akarok változtatni, mert nem emiatt akarok belebukni majd egy párkapcsolatba.