Rettegek a tavasztól, nyártól és mindjárt ittvan. Szeretnék segítséget kérni, mit tehetnék hogy jobb legyen?

Ősz elején szakított velem a párom, visszaköltöztem a szüleimhez. Az elmúlt kb fél év nehezen, depressziósan tellt, volt hogy hónapokig ki sem mozdultam a lakásból, mert a munkámat is elvesztettem. Közben volt egy jobb időszakom decemberben, januárban, amikor újra lett munkám, szabadidőmben élveztem az itthon létet, jó volt bekuckózni a hóesés elől, sok filmet megnéztem, vettem könyveket, hobbiként elkezdtem festeni. Nem éreztem annyira a magányt, hiszen télen mindenki ezt csinálja, hogy otthon van. Most viszont gyakran kezd jó idő lenni, hiába még csak február van, tudom hogy lassan itt a tavasz, és nagyon félek, nem tudom mi lesz velem, nekem ez túl fájdalmas... Elkezdődik a zsongás a városban, mindenhol vagy boldog párok, és kis családok lesznek, vagy baráti társaságok, sétálnak, fagyiznak, kiülnek az erdőbe, strandolnak. A facebookon láthatom ahogy mindenki szabadtéri programokat szervez, és nyaralni megy, amúgy gondoltam már rá hogy letörlöm magam. Én viszont itthon fogok ülni, és nézhetem a többi embert az erkélyről, egyedül. Pedig éveken keresztül ez volt a kedvenc időszakom, a volt párommal és a barátainkkal annyi mindent csináltunk nyáron, annyi helyre elmentünk, a sok nyár alatt bejártuk Horvátországot amit nagyon szerettem. És most itt ülök egyedül, annyira egyedül hogy az már szánalmas kategória, ide is csak a névtelenség miatt merem leírni. Szó szerint senkim nincs, nem kommunikálok emberekkel hónapok óta, mert nincs kivel, még távoli felszínes barátságaim sincsenek, nem tudnék kit felkeresni. Édesanyám az egyetlen akivel beszélgetni szoktam, munkatársam mindössze 1 van, ő idősebb asszony, és nem túl barátkozós. Akiket a barátaimnak hittem évekig, ők eredetileg a volt párom barátai voltak, úgy ismertem meg őket, és a szakítás után elpárologtak, pedig én semmilyen bűnt nem követtem el, az exem beleszeretett egy másik nőbe. Előtte lévő időkből nem maradt senkim, miután eljöttem a szülővárosomból, eltűntek a régi gimis barátnők is.

Fogalmam nincs mivel foglalhatnám el magam nyáron, hogy ne gondoljak ezekre a dolgokra. Egyedül nem szeretek elmenni sehova, rosszul érezném magam ha egyedül strandolnék, beülnék helyekre, vagy elutaznék, olyan védtelennek érezném magam és szerencsétlennek. Biztos mindenki lesajnálna körülöttem, hogy egy ennyi idős nő, hogy lehet ilyen lúzer, hiszen már családja kellene hogy legyen. 28 éves vagyok, nem így terveztem az életemet én sem, de kidobtam belőle 8 évet, és most tanácstalanul állok.