Más is érzi így magát ha huzamosabb ideig egyedül kell lennie?

Ha suliidő van, vagy tudok menni dolgozni, vagy van bármilyen társasági elfoglaltságom, akkor végtelenül pozitív vagyok, a legrosszabb helyzetben sem szokott rossz kedvem lenni, nem szoktam idegeskedni stb.

De ha hosszabb ideig kell egyedül lennem, rám tör a kedvtelenség.

Most pl. egy hónapja vagyok itthon, mert vizsgaidőszak van, nekem pedig egyetlen vizsgám volt még december végén, és még 3 hetet itthon vagyok.

Munkát nem tudtam vállalni, mert nem tudtam lesz e még vizsgám vagy nem, most meg csak olyan munkákat találok ami a tömegközlekedés miatt nem kivitelezhető. Barátokkal csak hetente-kéthetente egyszer tudok találkozni ilyenkor (ők felnőttképzésen vannak, nekik már suli van) mert tanulniuk kell hétköznap, hétvégén pedig pedig nem mindig jön össze, mivel külön településeken élünk és az én lakhelyemről borzalmas a hétvégi tömegközlekedés, jogsim még nincs, apámat meg nem fogom minden hétvégén ugráltatni, hogy vigyen már be a városba. Persze messengeren beszélgetünk töretlenül, de az nem olyan mint a személyes találka.

Minden tanszünetben ez van, középiskolában is mindenki "Mikor lesz már szünet?" én meg "Mikor lesz már vége a szünetnek?".

Le tudnám kötni magam, írással, játékkal, videókkal stb. De egész egyszerűen nincs hozzájuk kedvem. Belekezdek és nincs motivációm folytatni, megunom.

Szüleim itt vannak, velük beszélgetek, segítek ház körül ha kell valamit, (tehát nem vagyok teljesen egyedül) de koruk és egészségügyi állapotuk miatt a tartósabb családi programok kilőve, plusz azért ez mégsem olyan mintha barátokkal lennék.