Hogy nyomjam el magamban?

A hétköznapjaim elég elfoglaltak, még tanulok, segítek a családnak, mert mostanában nagyon megszaporodtak a tennivalók, ezen kívül néha sportolok is, hogy levezessem a hétköznapi stresszt. De azért nyilvánvalóan képes lennék áldozatokat hozni - ha lenne kiért.

Nem vagyok bulizós fajta, inkább az az ember vagyok, aki szívesen leül elolvasni egy jó könyvet, vagy meghallgat egy jó zenét, esetleg rajzol is közben. Ha el is megyek valamerre, azt inkább napközben teszem, vagy a kora-esti órákban, nem kifejezetten szeretem a hajnalig tartó bulikat. Egyszer-kétszer persze még az is belefér, azért nem vagyok egy apáca, de nem csinálok belőle rendszert. 😃

Idestova 21 éves vagyok, nem tudom, mennyire korai még, valószínűleg azért kissé még az, de mostanában intenzíven jelentkezett nálam egyfajta "gyereket akarok" érzés - napközben, bármit is csinálok, többször is elkalandozik a figyelmem, és úgy érzem magamat, mint egy drogos, akit elvonóra küldtek - csak a drog esetemben a gyerek, noha nekem soha nem volt még ezelőtt. 😃

Könnyebb lenne elviselni az érzést, ha lenne egy párom, akivel talán már el tudnám képzelni a jövőmet is. De az sincs, lévén, nem igazán mozdulok ki. Sajnos a legtöbb ismerősömmel sem sikerül összefutni, vagy velük is ritkán, egy lehetséges találkozás lehetősége egy ígéretes randipartnerrel elég csekély.

Tehát nem maradt más, mint türelmesen kivárni, amíg az élet elém sodor valakit, vagy engem sodor oda valaki elé, és még onnan is hosszú az út a gyerekvállalásig, a családalapításig.

Csakhogy gondolatban ezt már sikerült elfogadnom, de ettől függetlenül még mindig nagyon erősek ezek az "elvonási tünet"-ek... Valakinek voltak már hasonló érzései? Nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok ilyen őrült! Ha akad valaki, aki érzett már így, mit tett, hogy el tudja viselni? (Úristen, előre érzem a negatív komment szagot, de remélem, hogy csak tévedek... 😅)