Öngyilkosság - Nincs senkim, nem is akarok. Ez Nem segítség kérés, itt nincs segítség, csak érdekel mások mit tennének, ennyi. Read More (? )

Aki kiröhög, annak ez a hozzászólásán is átjön, nyugodt lehetsz, nem fogja eljátszani a kultúráltat a kedvedért. De én kb. egy ilyenre sem emlékszem.

Mikor voltál utoljára - ha nem is kimondottan boldog, de mondjuk - legalább annyira jól, mint egy átlagember? Mikor, mitől veszítetted el az egyensúlyt?

Részben hasonlít a gondolkodásunk.

Pontosan ezért gondolom úgy, hogy a "Nem akarok senkit" kijelentsed nem igaz.

Szerintem te is szeretnél egy hozzád hasonló gondolkodású barátnőt. Aki nem csak, hogy "képes 30 percre félre rakni a telefonját és a facebook-ot", hanem nem is nagyon használja, aki nem a tömeggyártott páwa hülyegyerekekre vágyik és 14 éves korára nem volt neki 130 palija.

Szerintem még te is reménykedsz, hogy megtalálod azt a lányt, akit őszintén tudnál szeretni. Persze nagyon úgy látszik, hogy nem fogod megtalálni (mint ahogy én sem).

Őszintén szólva nem igazán szeretem az embereket, mert a legtöbben nagyon buták, de ha nem is buták, még akkor is ízléstelenek és erőszakosak, a kevés kivétellel pedig nem nagyon fogok találkozni, tekintve, hogy önbizalomhiányos vagyok, és mindig is introvertált voltam. Nem nagyon járok emberek közé. Ezt a problémát pedig az fokozza, hogy mindeközben szeretethiányos vagyok.

Az pedig elborzaszt, hogy sokan évente, két évente, cserélgetik a partnereiket. Nem is értem, hogy ha valakit szeret az ember, hogyan képes tőle megválni, majd nélkülözni. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbben nem is szeretni akarnak valakit egy párkapcsolaton belül, hanem csak szexuálisan kihasználni.

Sokan úgy vannak vele, hogy nem kell barátnő a boldogsághoz, de nem vagyunk egyformák, van akinek igenis szüksége lenne rá... jobban mint másoknak.

Van aki sokkal érzelmesebb, mint mások.

Én is voltam depressziós (még most is az vagyok, de már nem vagyok annyira mély ponton), de végül az öngyilkosság gondolatánál messzebb nem jutottam, legalábbis ezidáig biztosan nem.

Én a következők miatt nem tettem meg:

Mi van ha mégiscsak lehetek boldog majd valamikor és találok valakit aki illik hozzám? Egészséges vagyok, miért öljem meg magam, ha valaki már eleve fogyatékosan született, én meg még élhetnék is normális életet az imént említett emberekkel ellentétben? Mi van ha a temetésemre senki nem jönne el? Nagyszüleim hogyan bírnák elviselni ha kinyírnám magam?

Úgyhogy addig is a "csak úgy élek és majd lesz valami" alapon töltöm az időmet, az apró örömökben keresem a kiutat.

Gitározgatok, zenét hallgatok, filmeket, sorozatokat nézek, olvasgatok, ábrándozok. Addig is boldog vagyok amíg ezekkel telik az időm, aztán majd lesz valahogy.

Te is töltsd azzal az időd, amit még szeretsz csinálni ebben a nyomorult életben, aztán majd csak lesz valami, vagy nem... Ennél jobbat sajnos nem tudok tanácsolni, de szerintem nem is lehet.

Remélem, hogy a komment hossza ellenére azért elolvasod, illetve, hogy nem csak untattalak, hanem esetleg tudtam is segíteni egy picit :)

"De pont mint a jogsival, ezzel se tudom hogykezdjek neki"

Ne mondd már, hogy még mindig nem tudod, hogy kezdjél neki a jogsinak. Úgy, hogy rákattintasz erre és elkezded olvasgatni, hogy hol mit írnak:

[link]

"nekem se kéne egy kéthetes k**rva, hanem aki olyan mint egy családtag"

Te tudnál valakinek a szinte már családtagja lenni egyik pillanatról a másikra? Mert az olyan lányok, akik neked bejönnek, baromira nem. Nekik idő kell az ismerkedéshez. Alapból hajlandók rászánni az időt az ismerkedésre, ha te is, de ha azt látják, hogy ennyire mélyen vagy, nagyon hamar menekülőre fogják, mert túl nagy feladatnak tartják, hogy ők húzzanak ki valakit a gödörből. Ezt nem is várhatod el senkitől. Ha társat akarsz, akkor előbb a saját lábadon kell tudni megállni. Amíg ez nem megy, addig nem társra, hanem terapeutára van szükséged. Társad, akivel tovább tudsz menni az életen majd akkor lesz, ha már kézen fogva tudsz menni mellette, nem pedig a hátán kell cipelnie téged.