Lehetseges olyan, hogy valakit tonkretesz a szerelem?

Ha arra gondolok, hogy az első 4/5-ömet akkor kaptam suliban, mikor az első pasimról megtudtam, hogy másokat hágogat, addig csak 5öseim voltak, igen.

Aztán az egyik otthagyott az akkor hirtelen meghalt családtagommal karácsonykor ( egyedül a hullával). Persze akkor még volt OPNI.

Borderline-t (BPD) diagnosztizáltak egyből nálam.

Azóta összesen volt kb. 150 egy éjszakástól többéves kapcsolatig mindenem. A fizikumom és a lelkiállapotom a béka segge alá került.

Aztán találtam végül egy megfelelőt, aki mellett regenerálódhattam volna egy kicsit, vele más ( hivatalos) bajok vannak.

Szóval igen, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt.

Fényes karrier állt volna előttem (orvosi pálya), de csak egy csöves irodakukac lettem doktori diplomával, mert annyira megviselt a sok szar ember, hogy képtelen vagyok komplexebb dolgokkal törődni. (PTSD)

És még mielőtt valaki okosat kérdezne, hogy nem-e bennem van a hiba?

Elárulom, hogy az exeim előbb-utóbb visszatérnek és így-vagy úgy könyörögnek a visszafogadás különféle formáiért. (Épp most hívott a 4 évvel ezelőtti...)

Sosem fogadok vissza senkit. Mindenkinek elég esélyt adtam amíg ki nem lett mondva a vég, amit nem én szoktam általában kimondani. Én nem tekintek még a nehéz személyiségekre sem, mint eldobható papírzsebkendőkre.

Ugyanakkor azt mondom, ha megtalálod azt az embert, akivel kölcsönösen szeretitek egymást és egymást építve éltek együtt, annál nagyobb öröm és gyógyulás nincs!!!

Szóval ne add fel és hajrá! De okosan!