Teljesen kiábrándultam az életből. És nem szeretnék élni. Pedig nagyon akarok, de nem látom már a kiutat. Mit tegyek?

A csaladoddal laksz? Ok tamogatnak? Amugy nem ertem, nem vettek fel az egyetemre, vagy nem sikerultek a vizsgak? Egyik sem a vilagvege azert, jelentkezz ismet csak talald ki, mi az ami erdekel vahy szivesen foglalkoznal vele. Mert ha csak ennyi elkepzelesed van, hogy muszaj valamilyen egyetemre menni az nem eleg, lehet utalni fogod a szakodat es akkor csak meg rosszabbul fogod magad erezni. Egyebkent jo okj-k is vannak, nem feltetlenul kell a diplomat hajszolni, vagy ja megis akkor valami olyanba erdemes belevagni ami tenyleg erdekel. Ezt a baleset dolgot se akarnam a vilagert elbagatellizalni, de azert az hogy sebes lett az arcod nem kell hogy megakadalyozzon barmiben :D bocs ha ennel sulyosabb tortent csak nekem a szovegbol nem igazan jott le hogy emiatt miert erzed magad meg rosszabbul.

Utolso,barcsak olyan konnyu lenne az elet ahogy te azt latod. Hol dolgozzon a kerdezo? Ha egyszer diplomasoknak is nehez a munkakereses nem hogy szakkeozettseg nelkulieknek.

Részben, megtudlak érteni. Tudom milyen kilátástalan a világ, ha az ember munkanélküli. Imádom az olyan embereket akiknek mindenre az a válaszuk, hogy próbálkozni kell, meg tenni a dolgokért. Nekem anno nem volt lehetőségem egyetemre járni, mert a fránya anyagiak, nem engedhettem meg magamnak, nem pedig azért mert hülye lennék. Szakmát szereztem, amiben szerettem volna elhelyezkedni is. Suli után voltak olyan csoporttársaim, akiknek sikerült elhelyezkedni mindenféle gond nélkül. Csodákra képes, ha az embernek vannak kapcsolatai. Míg én hiába voltam osztályelső állásinerjúról állásinterjúra jártam, de mindenhol elutasítottak. Valahol arra hivatkoztak, mert pályakezdő voltam, valahol meg csak szimplán megaláztak, mert akkor éppen ahhoz volt kedvük. Miközben a debilebbnél depilebb volt csoporttársaim, akinek komolyan minden túlzás nélkül nehezére esett kiszámolni hogy mennyi 2+2 számológép nélkül sikerül elhelyezkedni. És ezek az emberek most önkormányzatoknál, óvoda gazdasági osztályánál, vagy a szerencsésebbek könyvelőirodáknál dolgoznak. Jelentkeztem én már az atyaúristentől kezdve mindenhová és semmi. Úgy hogy mindig mindent megtettem az adott helyzetben hogy sikerüljön végre valami. Hogy akármilyen szar tapasztalataim is voltak fogam összeszórítva de tovább próbálkoztam. Mentem és csináltam. Mindig mindent megpróbáltam. De nem rám egyszerűen nincs sehol szükség. Soha senkinek semmire nem leszek jó. A múltban elért dolgimat sem becsülte senki és a nagyon sikeres jelenem kb el is törölte azt. Ilyenkor gondolkodom én is miért élek még? Mert ennek így nincs értelme és a végtelenségig sem mehet. Hogy komolyan mondom azért kell szívnom mert nem vagyok egy utcasarki, vagy mert nem hiszek a természetfelettiben. Mert az ilyen embereknek jut mindig mindenhol hely. Mert jaj de nagyon becsüljük a kemény munkát de valójában pont leszarjuk, a dilinyós, elmebajosak kellenek. Az emberek képtelenek változni. Egy rakás szar minden, mert az emberek is azok legbelül valaki palástolja vagy megpróbálja elhitetni magával hogy különb, de nem. Ha szerencséd van találsz majd magadnak egy kapaszkodót, de ha nem a földi pokol legmélyéig süllyedsz. Az élethez szerencse kell, pont kevés az, ha teszel a dolgaidért. Ez pontosan elég ahhoz, hogy minden elcseszödjön az életedben.