Nem tudom elhinni, hogy egyszer minden helyrejöhet?

A gyerekkorom rettegésben telt egyrèszt a szegènység, màsrèszt a bàntalmazò apàm miatt.

Nem voltak nagy igényeim, sosem vàgytam semmire anyagilag, de rettenetes hatàssal volt ràm, hogy àllandòan hallgattam, ezt vagy azt miböl fogjuk kifizetni.

Menzàra jàrattak, Mert az olcsó volt, de ehetetlen. Sokszor el dem tudtam menni ebédelni, mivel a 7. ès a 8. óra között 5 perc szünet volt, ennyi idöt kaptunk odaérni, kiàllni a sort, megenni és visszaérni. Aki késett, azt beírtàk. (Ha 3 alkalommal késöbb èrtél be, mint a tanàr, igazolatlan óra). 8. òra végére rég zàrva volt a menza.

Ha hazaértem, nem kaphattam enni, Mert hogy volt ebèd az iskolàban.

Aputòl mindig rettegtünk. Képes volt egyik percröl a màsikra ordítozni, verekedni, ok nélkül. A legrosszabb volt, amikor valaki beteg lett. Elzavart otthonròl és napokig a nagymamàmnàl voltam, amikor ideggyulladàsom volt a huzattòl.

Aztàn anyukàm beteg lett, és mèg az is összeomlott, Ami eddig stabil volt.

Amikor összeköltöztünk a (Most màr) férjemnek, szó szerint nyomorogtunk.

4 èv alatt jutottunk el odàig, hogy normàlis an éljünk.

Most a férjemnek kapott egy jó ajànlatot az eddigi fizetése duplàjàért. Annyi pénzem van egymagamra (én is dolgozom), amennyiböl 4-en éltünk gyerekkorom van.

A fèrjemmel szeretjük egymást, tényleg az az ember, akivel el tudom képzelni, hogy leèljek egy életet. Régóta együtt élünk, de csak nem règ hàzasodtunk.

De én mégsem merem elengedni magam és csak élvezni az életet egy percig is. Mindig félek, hogy valami tönkremegy csak azèrt, mert mertem neki önfeledten örülni.

Egy darab ruhát, egy pàr cipöt nem merek venni magamnak, inkàbb addig foltozom a régieket, még ttudom.

Rettegek, hogy valami baj lesz, ha egy percig is élvezni merem az életet, és megbüntet a "Sors", ahogy annak idejèn Apu tette, ha örülni mertem valaminek, mert hogy "az élet szar, ès senkinek nincs Joga örülni otthonròl.

24N