Van egy vers, ami nagyon megfogott, nektek hogy tetszik?
Miért nem találom kit keresek?
Mitől vagyok más, mitől vagyok kevesebb?
Körülöttem családok, körülöttük gyerekek,
De én még nem mutattam meg, hogy milyen az, ha szeretek.
Jöhetnél, szenvedtem eleget
Úgy érezném, a világ ennél nem is lehet kerekebb
Itt lennél velem este, reggel mikor felkelek
Felélesztenél engem, ha már mindenki más eltemet
Egyik kezed kezemben, a másikban eper shake
Együtt néznénk ahogy egymást kergetik az esték
A szádra csókot festek, az emberek csak lessék
Te az enyém, én a tiéd, nincs mód, hogy elvehessék!
Miért ne kezdhetnénk újból, nem kiégve?
Miért ne tehetném szívem a tiédre? Miért ne lehetnél válasz a miértre?
Én jobban szeretem azokat a verseket, amiknek van egy ritmikája, nem csak rímei. A gondolatait értem, sokan, akik még nem elég kerekek egyedül, és magányosnak érzik magukat, ugyanígy éreznek, de szerintem ez hibás gondolkodás.
Én is írtam már verseket, írtam fals rímet, megszegtem helyesírási szabályt, hogy a vers maga működjön, csúsztattam a ritmikán, egy adott kereten belül, iskolás koromban kitették némelyik akkori faragványomat suliban faliújságra, később felnőttként megjelentettek egyet kötetben is, de ez nekem már túl összevissza van.
De kinek mi, ha neked tetszik, akkor jó, nem kell, hogy másnak is tetsszen. :-)
Nagymértékű egoizmust és síránkozást vitt bele a költő ami megihletett engem is.
Miért nem találom akit keresek?
Talán mert dagadt vagyok és egy kerékkel kevesebb?
Majd én megmutatom milyen az ha szeretek.
Azt a shaket a bal kezedben még megeszed?
Jöhetnél, szenvedtem én már eleget:
Mikor a mamuszom nem találom...
A gond szinte eltemet.
Csókokat festünk, képeket csókolunk, a madarak szállnak.
Nincs érelme a verssírásnak.
Ennek kb annyi a művészeti értéke, mint egy kupac trágyának tanyán... És de: tömegtermék tömegeknek...
Gyakorlatilag egy értelmetlen katyvasz...
Itt egy vers. Lehet még nem neked/nektek szól, akit megérint az állapotos lesz a szívében egy felemelő , borzongató jó érzéssel, és egy könnycsepp, ami örömből van, lefojik az arc jobb oldalán.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A LÁNY A SÖTÉT SZOBÁBA MEGY
Már tudta, mit a Másik tudni nem mert
S érezte, arca boldogan világit
S futott, elrejteni szive csodáit
Az égve égő, élő ismeretlent,
Hogy ott, ahol fény sincs és dal se, senki,
Valami koldúsbús sarokba, messze
Fénylő fejét az éjbe betemesse
És elhitesse, hogy még most se sejti.
Ám a szoba kigyult a mosolyától
és látta Őt, ki rá se nézett - távol -
De gondolatba megölelte vágyva
És erre ő is áment mondott áldón
S terhes fénnyel szivében, a homályon
Ragyogva ment át a sötét szobába.
Amit a 28. írt az vers. Köszönjük.
Amit a kérdező írt, az meg dalszöveg. Rímel, de ettől még nem vers. Leginkább egy rap számba tudnám elképzelni, még a 2-4-es alap ritmus is kihallatszik belőle, amit dobgéppel lehetne alákeverni. A fiataloknak akár még tetszhet is, de nem mindenki fiatal. Nem azt mondom, hogy teljesen szar, de nem egy Ady költemény, az biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!