Hányan érzitek magatokat egyedül a millió ember között?

Érzem én is, ugyanazt tudom ehhez is mondani, mint ami a suliban jellemző. Bár már nem vagyok iskolás. Igazából összezárnak egy rakás embert. akik esetleg jók a felületes beszélgetésekben, de nem igazán férnek össze barátilag .

Mindig úgy voltam vele, hogy nagyon jó az, ha valakinek a munkahelyén sikerül barátot találnia, de már az is erős siker, ha munkahelyén kívül van, bent pedig valahogy el tudja tölteni az időt

Én inkább azt érzem milyen pici kis porszem vagyok ebben a világban. Elbeszélgetek én bárhol bárkivel, de ezt sokszor erőltetettnek érzem, elfáradok benne.

Néha csak nézek ki a fejemből a tömeg közepén és magamon gondolkodok, mint apró porszemen.

53F Évek óta.

Meg lehet szokni. Pörgős életvitel (munka) mellett nem gond. Agyalni meg minek rajta?

Van, aki tisztára be van parázva, ha egy éjszakára is egyedül kell maradnia. Ő azt szokta meg, neki az ad bizonytalanságot és egyedül fél. Sőt, retteg.

Nekem ez nem jelent problémát.

Ez világ sajnos már nem arról szól, hogy nyíljál meg nyugodtan bárkinek, mert a keselyűk megtalálnak és megmarnak, Te meg sérülsz és csak jobban bezárkózól, aminek sajnos az a vége, hogy már nem nyitsz az emberek felé, hanem csak "néma hallgatóként" veszel részt a közéletben.

Én inkább hallgatok munkahelyen, gyűjtöm és formálom a gondolataim, mert ez az időt inkább magamra fordítom.

Véleményem szerint azért érezzük magányosnak magunkat ilyen helyzetben, mert a társadalmi negatív tapasztalatok miatt "bezárunk", hogy ha nem olyan környezetben történik valami, ami a konfortzónánkban van, akkor legalább nem sérülünk tőle és el tudjuk viselni, főleg munkahelyen. 40/F

Detto. A #6 válaszoló teljesen azt írta, amit sokszor én magam is tapasztalok.

26/N

Nem vagyok már diák.