Németországban vagyok utcára kerultem. Éhes vagyok nagyon. Félek elaludni, hogy a dolgaimat nehogy elopjak. Ti mit tennétek a helyembe?

Ez a hozzáállás nagyon hasonlít egyik egykori lány barátoméhoz.

Ő ugyan nem vált (még) hajléktalanná, de a makacsságával és a fene nagy önérzetével gyakorlatilag tönkretette az életét.

Soha semmi segítséget nem volt hajlandó elfogadni, legyen szó akár a legkisebb dologról is. Amikor még tanult, egyetlen jótanácsot sem volt hajlandó megfogadni, mert akkor már nem mondhatta volna el magáról, hogy mindent segítség nélkül "ért el". Legjobb barátom volt, számtalanszor akartam gimiben együtt tanulni vele (én két évvel idősebb vagyok), de ő makacsul ellenezte, mert akkor nem tudta volna verni a mellét, hogy ő ám soha nem fogadott el segítséget. Amikor érettségizett, én szívesen átadtam volna neki a tapasztalataimat, meg segítettem volna hatékonyabb tanulási technikákat elsajátítani (nem volt buta, de egyszerűen nem tudta, hogy kell hatékonyan tanulni...), de természetesen ő ezt nem fogadta el. Sőt, bármit mondtam, ő direkt az ellenkezőjét csinálta, mert különben csorbult volna a fene nagy büszkesége.

Aztán alig ment át érettségin, köszönhető a makacsságának.

Idővel az egészsége is leromlott, mivel az is az "elvei" ellen lett volna, ha egy orvostól segítséget kér. Most huszonéves, félig nyomorék, mivel hagyta a szervezetét teljesen tönkremenni. (Nem akarom részletezni, könnyen kezelhető gerincproblémának indult, de ugye nehogy már elfogadja egy orvos segítségét... a műtős exétől néha szerzett ópiátot, azzal pár napig elvolt - persze azt nem utasította vissza -, de amúgy bele is halt volna a szégyenbe, ha ő segítséget fogad el.)

Komolyabb fizikai munkát nem tud végezni, szellemihez meg nincs végzettsége. Ami alkalmi meló akad, azt elvégzi, már ameddig a teste még bírja. De büszke magára, hogy neki aztán senki nem segített.

A te hozzáállásod is hasonló. Tudod, van, amikor a mérhetetlenül fent hordott orrot egy kicsit lejjebb kell ereszteni, és szükség esetén el kell fogadni a barátaink, szeretteink segítségét. Ez nem szégyen. Az, hogy te merő dacból inkább csöves leszel, na, az már szégyen. Ismered a bölcsességet: az élet olyan, mint egy kártyaparti. A lapok adottak, az emberek adottak, de hogy hogy játszol vele, az csak rajtad múlik.

Ha bajban vagyok, akkor az utolsó dolog hogy gyakorikérdésen szarakodjak. Nem beszélsz németül?

Miért mondod hogy nem segítene a családod?Ezek szerint nem tudod mit jelent a család. Mikor minden kötél szakad, hozzájuk fordul az ember, akár tékozlófiúként.

A gyakorin..én pl.törélném az összes kérdésemet inkább.

Én Budapesten házaltam munkahelyért. Valahogy mindig találtam valamit. Mikor pedig tudtam,h.valahol nem lesz szállásom, vittem sátrat.

Nyisd ki a szemed, füled, szád, és élj.Ne a telefonodat..

Dehogynincs. Dédapám hazajött gyalog 2 társával, pénz kaja lakóautó stb.nélkül a Don-kanyarból. 94 évet élt ha jól tudom, személyesen ismertem, 3 gyereke volt, egyik közülük a Nagymamám.

Itt a döntés a te kezedben van, az életeddel kapcsolatban. Bűnözők azok lesznek akik nem elég erősek, az más.Az sem könnyű,de könnyebb, mint harcolni.