Mit kezdjek magammal, ha 23 éves koromra egy TV-függő, otthon ülő, senki, nyámnyila takony lettem, akinek se egy barátja nem volt soha és szinte nincs hova mennem ráadásul nincs is kivel?

Próbálj kimozdulni például moziba. Nem baj ha egyedül mész az a lényeg, hogy emberek közt legyél.

Tényleg el kell intézni,hogy az embernek valahová folyton járnia kell: munka,suli,valamilyen tanfolyam,valami hobbi amit közösségben űzhetsz,szinte bármi. Ezt máshogy nem lehet megoldani,csak úgy hogy közösségbe mész. Nem fog minden rögtön megváltozni,mint a karikacsapás,de esélyt adsz magadnak és ez elindít a változás útján. Az eredményhez türelmesnek kell lenni,várni kell,de megfogja érni hidd el.

Én is egy otthonülő senki vagyok. 24 éves, szűz, depressziós, nem értek semmihez, nincs egyetlen barátom sem, sosem volt barátnőm, a saját érdekeimért sem vagyok képes kiállni, emberi mivoltomban egy nulla vagyok. Szinte semmim sincs, egy nettó lúzer vagyok minden tekintetben. Ha meg nem a tv-re bambulok, akkor csak sírok a sötét szobában.

Én az egész gyerekkoromat a TV képernyője előtt éltem le. Olyan is volt, hogy 24 órán keresztül néztem egyhuzamban. Vagy 4 CRT TV-t, meg 2 LCD-t használtam el, annyit ment állandóan. Videomagnóból asszem 2-t. Több videokazetta szalagját is szinte rongyosra koptattam, annyi sok sorozatot néztem meg késő esti filmet felvételről. Hogy ez mennyire vált káromra, azt nagyon érdekes dolog megítélni. Kommunikáció szempontjából, szocializáltságilag nagyon rosszat tett szerintem. Tudásban és értelemben nem annyira, mert nem csak a szemetet néztem pl. Mónika show, de azt is igyekeztem értelemmel, intellektuáisan, elemző gondolkodással felfogni. De az biztos, hogy napjainkra egyetlen barátom sincs. Hogy hogyan is fogom építeni az életem, azt el nem tudom képzelni, mert ugye ahogy nem járok közösségbe, már sok minden más jellegű. Igaz, hogy a munkahelyen emberek közt vagyok, de ott másképpen mennek a dolgok valamennyire. Meg azt is sajnálom sokszor, hogy más gyerekkorában kirándult, szórakozott, sportolt, nekem meg csak a TV filmek, sorozatok maradtak meg. Kezdhettem volna magammal mást is, de bizonyos szempontból ez az én nemtörődömségem, lustaságom, igénytelenségem, trehányságom. Most a huszas éveimtől pedig ennek iszom a levét. Hát ez van.