Csak a magányos emberek lelke szokott "fájni" vagy ez csak egy hétköznapi, emberi érzés?

Nem hétköznapi.

/Senki nem létezik céllal, senki nem tartozik sehová, mindenki meg fog halni. Nézzünk TV-t?/ Mortimer Smith

Sokan és sokfélék vagyunk eltérő lelki terhelhetőséggel. A megtévesztő még saját magunk számára is hogy van egy külső énünk amivel megjelenünk a külvilág számára. Igazából mikor magunk vagyunk akkor nem a külvilág számára használt "külsőt" használjuk és akkor érezhetjük nagyon sebezhetőnek magunkat. Amikor egy tragédia után vagyunk az nagyon meg tud gyötörni. Az ember képes emlékezni,önvizsgálatot tartani amely nem mindig pozitív eredménnyel zárul.

Gyakran előfordul,bizonyos élethelyzetek,sikertelenségek is az élet bármelyik területén előhozzák azt.Az emberben időnként van olyan üresség amit senki más nem tud betölteni

En ertem hogy mit kerdezel, mert en is maganyos vagyok mar nagyon hosszu ideje. Szerintem a valaszolok - akik nem maganyosok- talan keverik az idoszakonkenti levertseggel szomorusaggal, uresseggel. De a magany egy olyan allando belso fajdalommal jar egy ido utan, amit csak az ert meg aki benne van. Mert a tobbieknek ez az erzes oldodik mikor a tarsuk megoleli oket, a maganyosok pedig ezt az erzest nem elik at. Egyszer azt olvastam valahol, hogy a maganyossag olyan negativ hatassal van az egeszsegre mint ha napi 15 szal cigerettat elszivnank. Hosszutavon elhiveszem.