Félek, hogy olyat teszek amit megbánok, mivel tereljem el a figyelmem?

Őrült szép, ahogy írsz. Lehet az életed is az csak a te perspektívádból nem látszik. De értem a vágyadat. Arra, hogy legyen valaki, aki igazán figyel és lát és ért és jó neki, amit lát. Nem tudom feloldható e ez valahogyan egyáltalán. Úgy értem bárkinél. Hidd el más családban sem magától adott. Ritka akárhol is.

Ez amit írsz nagyon erős dolog. Ez, hogy kódolva van benne, hogy szeret. Mert ha jól értem ez olyan mély valamit, amit már egy másik ember, akivel találkozol nem pótolhat. Mert ott mindig ott lesz az a kockázat, hogy egyszer feláll és elmegy.

Lehet ezt te adhatnád meg majd a te gyerekednek. Ha ő eltudja fogadni.

"akibe kódolva van, hogy szeretnie kell"

Szerintem ilyen ember ha létezik is akkor előbb utóbb ráun a dologra,mert ha a szeretetét nem viszonozák és barátzónába lökik az nem túl jó. szeretett kódolása a kutyákba van egyedül a világon,de ha elveszted egyszer a kutyát,akkor az ür megint ott lessz. Én hasonló vagyok hozzád kérdező,csak már belefáradtam a keresésbe..

Hasonló helyzetben vagyok/voltam, de én minden erőmmel azon vagyok hogy változtassak. Ez csak elhatározás kérdése, el kell dobni mindenféle sérelmet és önsajnálatot meg a depit (tudom hogy nem könnyű, nekem se megy mindig, de csak így fog menni a jobb élet megvalósítása, ha elengedem a sz*r múltamat, azon úgysem lehet már változtatni.)

Nekem sem volt normális családom, se egyetlen egy barátom se akire számíthatnék, nekem is hiányzott az életemből a törődés, a szeretet meg a normális családi légkör, de próbálok a pozitív dolgokra koncentrálni.

Gondolj te is arra, hogy vannak emberek körülötted, azt írod vannak neked is "barátaid", csak gondolom neked is olyanok hogy nem nyílsz meg nekik eléggé.. Szerintem próbálj meg nekik megnyílni, ha meg sem nyílsz nekik, nem várhatod el, hogy segítsenek, ha egyszer nem is tudják hogy mi zajlik benned. Erre nekem is rá kellett jönnöm.

Elkezdtünk beszélgetni az egyik barátnőmmel komolyabb dolgokról, megértettük egymást, és meg is könnyebbült kicsit a lelkünk hogy kiönthettük egymásnak a szívünket. Tudom, hogy milyen rossz visszafolytani magadban a dolgokat, ezért el kell mondani egy számodra közel álló személynek. Ha vannak kapcsolataid, ne félj mélyíteni őket, azokat ki kell alakítani. Nyílj meg, légy végre önmagad! Csak hidd el végre hogy nincs veszve semmi, még ha úgy is érzed. Vedd észre, hogy a változás csak rajtad múlik!

Nem könnyű, én is jól tudom, átmentem egy pár dolgon én is. De nem szabad feladni és tenni kell magunkért és a boldogságunkért! Gondolj bele, így, hogy tudod milyen egy rossz életben felnőni, rossz szülőkkel és rossz környezettel, így legalább tudod, hogy mit kell másképp csinálnod, hogy a te gyereke(i)dnek jobb sorsa legyen, és felhőtlen legyen az életed a későbbiekben.

Alakítsd hát úgy az életed, hogy ezekből a negatív dolgokból építsd fel a pozitívat. Lásd meg a lehetőségeket, vannak barátaid, csak kezdd el végre értékelni, de először is saját magadat! Ha nem lépsz, nem fog váltzoni semmi. Hát hajrá, csak rajtad múlik hogy mit hozol ki az életedből!

Menj el a barátaiddal kikapcsolódni, ismerkedj, legyél vidám és észreveszed hogy milyen értékes ember is vagy, és rád fog találni a szerelem is, csak lépj ki ebből az állapotból. Az meg csak rajtad múlik.

Sok sikert! Mindenki megérdemli a boldogságot. :)

18/L

Azt hiszem, hogy át tudom érezni, ami most lezajlik benned, habár én ismerem a szüleimet, mondjuk ők elváltak, de mégis ott vannak. Viszont más nagyon fontos embereket örökre elvesztettem és jelenleg nincsenek barátaim sem. Én egy 18 éves lány vagyok egyébként.

Szóval megértem, mert nekem is voltak olyan gondolataim, hogy megölöm magam, olyan szinten kínzott a magány, már ott tartottam, hogy 2 órán keresztül az volt bennem, hogy ez utolsó nap az életemben, és már a kezemben volt a gyógyszer, de ahogy arra gondoltam, hogy mennyire sok dolgot kihagynék, és hogy mi van, hogyha nem adok végtelen számú esélyt magamnak, hogy jobbá tegyem a helyzetemet, akkor azt mondtam, hogy lehet, hogy ez a kín most kikészít, de nem érdemes kihagyni miatta a legapróbb jó dolgokat.

Tudom, hogy én fiatalabb vagyok, de azért keresztülmentem dolgokon, amik még azóta is kérdőjelek sorát jelentetik meg, hogy akarom-e ezt folytatni, de aztán mindig túllendülök és rájövök, hogy nem egy másik ember határozza meg az én életemet, persze óriási befolyással tud lenni, és lehet, hogy épp neked nehezebben sikerül megtalálni a belső egyensúlyodat, főleg így, hogy nem érzed olyan szinten azt a hátsó támogatást, amit a szülők jelentenek, de nagyon sokféle élet létezik, és nekem mindig azt mondták a szüleim, hogy sosem egy embertől kell függővé tenni magad, hanem egy tevékenységhez, amit szeretsz csinálni. Csak ne azt érzed, hogy nincs itt helyed. Ezt sajnos még nekem sem sikerült megtalálnom, és én is borzasztóan vágyom valakire, aki előtt teljesen meg tudok nyílni, nem fogok félni attól, hogy nem szereti a valódi énem. És azt hiszem emiatt is akkor lehet csak igazán boldognak lenni, ha alapvetően rendben vagy magaddal.

Egyébként tanulsz vagy dolgozol esetleg? Mivel telik az életed és milyen gyakran jönnek elő ezek a gondolatok? Minek a hatásra? Spontán, egyedül vagy társaságban is? A barátaid közül senki sem olyan, hogy ilyeneket el tudj neki mondani? A pszichológust nem biztos, hogy ajánlanám, de végső esetben hozzá is lehet fordulni.

De szánalmas hogy leértékelik a normális válaszokat. :D

Nem tudom hogy a kérdező-e vagy más, de ha esetleg a kérdező, akkor nézzen már magába és lássa már be hogy igazuk van a válaszolóknak. Ez csak önsajnálat. 😓